„Aki biztonsági játékos akar maradni, az ne induljon ebben a versenyben” – Fülöp Zsolt az EPS (Európai Fizikai Társulat) Fellow címről és a magyar kutatási infrastruktúráról

– Mi az az EPS Fellow cím, amit most kapott, és mit kell tudni a társulatról, amelyik ezt odaítélte?

- Az European Physical Society, vagyis az Európai Fizikai Társulat voltaképpen az európai országok fizikai társulatainak és fizikával foglalkozó szakembereinek, tehát a kutatókon kívül például a fizikatanároknak is az 1968-ban alapított ernyőszervezete. Többféle tagság létezik. Ott vannak egyrészt a már említett nemzeti társulatok, ezekből jelenleg 42 van, rajtuk keresztül mintegy 120 ezer fizikust képvisel az EPS. Magyarországról egyébként az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tagja az EPS-nek. Lehetőség van a társult tagságra (Associate Member) cégek vagy kutatási intézmények részére. És aztán van jelentős számú egyéni tag is, köztük én is.

Nemzetközi ajánlások alapján választják ki a Fellow-kat. Az EPS alapszabály szerint a tagság legfeljebb 5 százaléka lehet Fellow, idén is csak kettőnket választották be egy drezdai kutatóval együtt. Most mintegy száz tagot számlál ez a kör. Ezzel együtt a Fellow inkább csak szimbolikus elismerés, sem plusz jogokkal, sem plusz kötelezettségekkel nem jár.

- A kiírás szerint nem elég magas szinten művelni a fizikát, hanem nemzetközi színtéren is jelentős tudományszervező és diplomáciai tevékenységet kell kifejteni. Az ön esetében miket vehetett figyelembe a bíráló bizottság?

- Két dolog dönthetett a javamra. Az egyik, hogy néhány éven keresztül elnöke voltam az EPS Magfizikai Divíziójának, de előtte is utána is aktívan részt vettem a társulat életében, munkájában. A másik, és talán ez volt a fontosabb, hogy a szűkebb szakterületemnek, a nukleáris asztrofizikának szerveztem a témát indító két nemzetközi konferenciáját Debrecenben. Ez aztán az EPS égisze alatt kétévente megrendezett európai vándorkonferencia lett, körbejárta Európát, idén ősszel Kolozsváron lesz a 13. rendezvény. Ez pontosan az a terület, ahol összeért a tudományos munkásságom és a nemzetközi tudományszervező munkám.

– Mi kell ahhoz, hogy egy magyar kutató a nemzetközi tudományos életben is meghatározó szereplő legyen?

- Az abszolút kiindulási pont a színvonalas tudományos munka, a jó publikációk sokasága – olyanok, amelyeket mások tényleg elolvasnak és idéznek. Ezután jön a habitus: ne csak a saját laborjában, silójában dolgozzon, hanem tegyen is valamit a szakmai közösségért, legyen az az intézménye, a szűkebb-tágabb szakterülete. Mentoráljon fiatalokat, vegyen részt az ismeretterjesztésben, és így tovább, számtalan lehetőség van. Hogy csak egyet említsek: az EPS által is támogatott Science on Stage a közép- és általános iskolai természettudományt oktató tanárok egyedülálló európai versenye, ahol több száz tanár mutatja be, hogyan lehet megszerettetni a diákokkal a természettudományokat. Ezt is sikerült Debrecenbe hoznunk, és a hazai rendezés jogán abban az évben tízszer annyi magyar tanárt nevezhettünk a versenyre, mint egyébként.

Mindez természetesen rengeteg időt és energiát emészt fel, sok esetben a saját kutatás rovására megy – ezt vállalni kell. Jobb lenne persze, ha a tudományos munka értékelésébe a tudomány népszerűsítése is többet számítana, vannak is erre kezdeményezések.

– Az elmúlt években az ATOMKI komoly kutatási infrastruktúrát tudott kiépíteni, és országos szinten is komoly szerepet játszik az infrastruktúra-fejlesztésekben. Mit csinált másképp az ATOMKI, mint a többi magyar kutatási intézmény?

- A kísérleti fizika mindig is eszköz- és műszerigényes tudományág volt, de ma már szinte minden diszciplínában a modern eszközpark és az elérhető adatbázisok döntik el, ki tud versenyképes maradni. De önmagában egy mégoly drága műszer sem elég – azt üzemeltetni is tudni kell, és ami különösen fontos, ismerni kell a határait, tudni kell, hogy mire lehet használni és mire nem. Az ATOMKI-ban az elmúlt évtizedek során valóban jelentős fejlesztések történtek, de mi ehhez hozzátettük a szükséges háttértudást is. Jól tudunk tárgyalni a beszállítókkal, nem dőlünk be a hangzatos ígéreteknek. Ez megtérül, mert némelyik szállító már referenciaként tart számon bennünket és a továbbfejlesztések során is kikérik a véleményünket. Tudok olyan országokat, ahol ez a tudásfejlesztés elmaradt, és most nagy, modern berendezések állnak jórészt kihasználatlanul.

Mi viszont nem csak a szűk területünkön tudjuk kiaknázni az infrastruktúránkat, hanem más tudományágaknak is a rendelkezésére bocsátjuk. Ott van például a régészet, pontosabban az archeometria: az országban kizárólag az Isotoptech-ATOMKI közös AMS laboratóriumában lehet C-14 szénizotópos kormeghatározást csinálni 1 mg alatti széntartalmú mintákból, de egyéb vizsgálatokban is segítünk. A munkatársaink kiváló munkát végeztek azon a területen is, hogy meddig lehet elmenni a technológiai vizsgálatokban vagy kezelésekben, mielőtt sérülne az adott műtárgy. Az sem véletlen, hogy egy amerikai professzor, a C-14 szénizotópos kormeghatározás szakértője az Arizonai Egyetemről az ATOMKI-t választotta európai kutatói bázisnak, mert itt hatékonyabban tudja végezni a munkáját.

- Jól értem, hogy a modern műszerpark ideális esetben nem csak az adott intézmény vagy ország tudósait szolgálja ki?

- Ennek nem ideális, hanem alapesetnek kellene lennie. A jó műszerezettség és a hozzá kapcsolódó szaktudás komoly nemzetközi vonzerővel rendelkezik. Európai szintű berendezéseket üzemeltetünk, amelyek használatára EU-s pályázatok vannak, így gyakran jönnek hozzánk külföldi kutatók. Részei vagyunk például egy nemzetközi konzorciumnak (E-RIHS ERIC), amelynek egyebek mellett jelentős európai múzeumok is tagjai. És csak érdekességként: a Louvre saját épületében is működik egy műtárgyvizsgálatra használt részecskegyorsító, mert sok olyan műkinccsel rendelkeznek, amelyeket nem lenne szerencsés kivinni az épületből. A részecskegyorsító segítségével történő roncsolásmentes, a műtárgyak eredetvizsgálatára alkalmazható mérések  viszont elengedhetetlenek számukra.

– Minden intézménynek az lehet az érdeke, hogy minél jobb műszerei legyenek. Hogyan lehet elkerülni a felesleges kapacitások kiépülését, a felesleges pénzszórást?

- Erre több módszer is adódik. Európai szinten van egy bizottság – ESFRI Forum a neve –, amely a legdrágább, milliárd eurós nagyberendezések fejlesztését koordinálja. Ebben a bizottságban minden EU ország, így Magyarország is képviselve van. Az egyes országok vagy országok csoportjai pályáznak kutatási infrastruktúra ötletekkel, és ha egy ilyen infrastruktúra megépül Európában, akkor azt minden kutató használja. Pontosan ilyen az ELI is, a szegedi lézeres nagyberendezés, amit eleve úgy terveztek, hogy egész Európa, sőt az egész világ legjobb kutatói használhatják. A kisebb berendezések, műszerek gazdái is sokszor európai hálózatba szerveződnek, megosztják egymással a fejlesztési költségeket és koordinálják az együttműködést a párhuzamosságok kiküszöbölése érdekében.

Idehaza hasonló elvet követünk az NKFIH égisze alatt működő infrastruktúra bizottságban, amelynek elnöke vagyok. Összeállítottunk egy hazai Top100-as kutatási infrastruktúra listát, és erre csak a nyílt hozzáférésű infrastruktúrák kerülhetnek fel – vagyis azok, amelyeket mások is használhatnak vagy együttműködő hálózatba szerveződnek. Ez néha ütközik a „saját váram” hozzáállással, de hosszú távon megítélésem szerint ez a jó stratégia, és összhangban van az európai tudománypolitikával is.

– Hol tart most a magyar kutatási infrastruktúra nemzetközi összevetésben?

- Fejlődünk – ez tény –, de a világ is halad körülöttünk, szóval a lemaradás behozása a valódi tét. Szerintem az a recept, ha nem másolunk, hanem olyan niche infrastruktúrát építünk, ami máshol nincs. Az ELI lézerközpont erre a legjobb példa: jelenleg nincs párja a világon, és az európai kutatók mellett sok felhasználója amerikai, sőt még ausztrál kutatók is pályáztak mérési lehetőségre az ELI-be. Az nem meglepő, ha magyar kutatók mennek ki az USA-ba mérni; most fordítva történik. Bebizonyosodott, hogy ha van olyan terület, ahol világszínvonalúak vagyunk, azzal ki lehet lépni a globális piacra.

A másik kulcs a teljes szolgáltatás elve. Nem egyszerűen odaadjuk használatra a berendezést, hanem felkínáljuk mellé a tudásunkat is a kísérletek megtervezésében, az eredmények kiértékelésében. Ez igazi win-win szituáció: a külső kutató tudományosan erősebb eredményekre jut, a mi kutatóink pedig társszerzők lesznek a publikációkban. Kiváló friss példa: egy dán kutatócsoport és az ATOMKI Űrkémiai Kutatócsoportja nemrég a Nature Astronomy folyóiratban publikált egy együttműködés keretében született eredményt, amelyhez valamennyi besugárzásos mérést az ATOMKI gyorsítóinál, az Űrkémiai Laboratórium eszközeivel végzeték. A dán kutatók azóta is minden fórumon jó példaként emlegetik az ATOMKI-t és annak Űrkémiai Laboratóriumát. Ez a legjobb reklám, mert jobb, ha mások dicsérnek bennünket, mint ha mi magunk tennénk.

– Csak pénz kérdése a fejlődés, vagy szemléleté is?

- A pénz is számít, hiszen a berendezéseket meg kell vásárolni, de a szemlélet legalább ennyire fontos. A leglényegesebb, hogy egy intézet ne a hazai, hanem a nemzetközi tudományos piacon akarja megmérettetni magát – kicsit úgy, ahogy egy startupnak sem elég a hazai piac. Ez nagyobb kockázat, hiszen nagy pofonokba lehet beleszaladni, de nagyobb az elérhető nyereség is. Aki biztonsági játékos akar maradni, az ne induljon ebben a versenyben.

– És mennyire optimista a jövőt illetően, ami a hazai kutatási infrastruktúrát illeti?

- Azt szoktam mondani, hogy szinte betegesen optimista vagyok. Hiszek benne, hogy Magyarország megtalálhatja az egyensúlyt fejlesztés és használat között. Ahogy mondtam, nem elég a berendezés, a használatához szükséges szaktudást is fel kell halmozni, ami néha szinte nehezebb, mint a készülék árát előteremteni. Most azért ebben jól állunk, de mindenképpen meg kell óvnunk azt az kutatói bázist, amely magas szinten ért az infrastruktúrához. A kutatási infrastruktúra a kiváló kutatók nélkül nem értelmezhető.

Komoly lehetőséget látok abban, hogy a HUN-REN hálózat működtessen olyan kritikus infrastruktúrákat, amelyek nemcsak a saját intézményeit, hanem az egész magyar tudományos és innovációs közösséget, köztük kiemelten az egyetemeket és innovatív vállalkozásokat is szolgálja. Ha az egyetemi hallgatók valódi, modern laborkörnyezetben dolgozhatnak, közös programok keretében, az mindenkinek jó: a HUN-REN adja a technológiai hátteret, az egyetemek a tudást és a következő generációt. Szerintem ez lenne egy sikerrel kecsegtető jövőkép a külföldi kutatók vonzására is.