Nincs egyetlen bombabiztos recept a beporzók védelmére

A méhek, lepkék, zengőlegyek és más viráglátogató rovarok nélkülözhetetlen szerepet töltenek be az ökoszisztémák működésében. Miközben azonban a mezőgazdasági és városi területeken egyre több kutatás vizsgálja, hogyan segíthetjük őket, a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken alkalmazott védelmi kezelések hatásáról jóval kevesebb összegzett ismeret áll rendelkezésre.

Ezt a hiányt pótolja a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével, 30 európai intézmény együttműködésében készült új szintézis. A 46 szerző 34 eredeti adatsort elemzett, amelyek tíz ország 639 mintavételi helyéről származtak. A vizsgálatok gyepeket, erdőket, nádasokat és homokbányákat, valamint többféle kezelést fogtak át: többek között a kaszálást, legeltetést, mulcsozást, virágvetést, lékvágást és egyes területek kezelésének felhagyását.

A legtöbb hatás semleges volt

Az eredmény első pillantásra visszafogottnak tűnik. A beporzóbarát kezelések hatása a növényzetre, a virágkínálatra és a beporzókra az esetek többségében semleges volt. Az egyes adatsorok eredményeinek 15 százaléka mutatott pozitív, míg 3 százaléka negatív hatást. Az összesített elemzés alapján ugyanakkor valamelyest nőtt a beporzók egyedszáma és fajgazdagsága, különösen a lepkék és a vadméhek esetében.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a természetvédelmi kezelés felesleges lenne. Éppen ellenkezőleg: arra hívja fel a figyelmet, hogy védett területeken különösen fontos a helyi adottságokhoz igazított kezelés.

„Szintézisünk arra mutat rá, hogy a beporzókat segítő kezelések megvalósítása a védett területeken összetettebb feladat, mint a mezőgazdasági vagy városi élőhelyeken. Lehetséges, hogy ezek a területek eleve jobb minőségű élőhelyeket biztosítanak, de az is, hogy az általánosan alkalmazott beporzóbarát beavatkozások itt nem elégségesek”
– mondta Süle Gabriella, a tanulmány első szerzője, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoportjának tudományos munkatársa.

Az is elképzelhető, hogy a jelenleg alkalmazott módszerek önmagukban nem elég célzottak. Jó példa erre a ritkább kaszálás vagy az extenzívebb legeltetés. Ezek hatására magasabbá válhat a növényzet, ami egyes beporzóknak több táplálékot, a lepkék hernyóinak megfelelő növényeket, bizonyos méheknek pedig fészkelőhelyet biztosíthat. Ugyanez a magas, sűrű növényzet azonban kedvezőtlen lehet a csupasz talajban fészkelő fajok számára, és a talajközeli mikroklímát is megváltoztathatja. Vagyis ami az egyik fajnak segítség, az a másiknak nem feltétlenül az.

Helyi megoldások és hosszú távú monitoring szükséges

A kutatók szerint a természetvédelmi kezelések tervezésekor nemcsak a virágforrásokra kell figyelni. A jó megoldás az élőhely típusától, a táji környezettől, a korábbi területhasználattól, a helyi ökológiai folyamatoktól és attól is függ, mely beporzócsoportok védelme a cél.

„Az általános mintázatok mögötti részletek meghatározók: a beporzócsoportok, az élőhelyek, a kezelési módok, valamint a térbeli és időbeli különbségek egyaránt befolyásolják a beavatkozások eredményességét. Ezért helyi adottságokra épülő, hosszú távú stratégiákra van szükség, amelyek változatos élőhelyeket tartanak fenn” – hangsúlyozta Szigeti Viktor, a tanulmány utolsó szerzője, a kutatócsoport tudományos munkatársa.

Az Európai Unió természet-helyreállítási rendelete új lehetőséget teremt a beporzók védelmére, de a sikeres megvalósításhoz gondosan kiválasztott célterületek, helyspecifikus beavatkozások és rendszeres monitoring szükséges. A kutatók a nemzeti parkok munkatársai, gazdálkodók, pásztorok és más helyi szereplők bevonását is kulcsfontosságúnak tartják, mert a visszajelzések alapján a kezeléseket folyamatosan hozzá kell igazítani a helyi tapasztalatokhoz.