Eredményesen lezárult az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Titkársága által „Proof of Concept” (PoC) Program címmel 2022. március 30-án immár második alkalommal meghirdetett pályázat, amelynek célja az ELKH kutatóhelyek társadalmi és gazdasági hasznosítási fókuszú kutatási tevékenységeinek elősegítése. Az ELKH Titkárság a tavalyi pilot program tapasztalatainak beépítésével az idén nagyobb összegkerettel hirdette meg programját, amelynek keretében a szakmai zsűri értékelése alapján tizenhárom pályázat összesen közel 300 millió forint támogatásban részesül.
A PoC Program 2022. évi felhívása az elmúlt évihez hasonlóan az ELKH kutatóhelyein létrejött vagy létrejövő kutatási eredmények magasabb technológiai érettségi szintre emelését célozza a gazdasági és társadalmi hasznosítási folyamat elősegítése érdekében.
A felhívásra 11 ELKH-kutatóhely összesen 39 érvényes pályázatot nyújtott be 900 millió forint feletti igényelt támogatási összeggel, ami a felhívás 300 millió forintos keretösszegének több mint háromszorosa volt.
A benyújtott pályázatokat független szakmai zsűri értékelte, aminek alapján tizenhárom projekt részesül összesen 293 734 876 forint vissza nem térítendő támogatásban.
Az ELKH-PoC-2022 kódszámú 2022. évi felhívás keretében támogatást nyert pályázatok: