A HUN-REN kutatóintézeteinek átfogó értékelése keretében 2024. február 13–16. között megtörtént a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (HUN-REN TTK) és a hozzá tartozó négy intézet tudományos tevékenységének helyszíni áttekintése. Ezzel lezárult a hálózat 7 élettudományi intézményének, ezen belül összesen 17 kutatóintézetének helyszíni értékelése. Az eddigi tapasztalatok alapján mind a kutatóhelyek vezetői, mind a kutatók pozitívan értékelik a folyamatot, és nyitottak a fejlődést támogató javaslatokra.
Az intézetek profiljához igazodó, nemzetközileg magasan jegyzett kutatókból álló értékelő bizottságok a kutatóhely-, illetve kutatócsoport-vezetők részvételével lezajlott személyes meghallgatások során megismerték a kutatásokat, a kutatási infrastruktúrákat, és a PhD-hallgatókkal is találkoztak. A látogatás, ahogyan minden más helyszínen, úgy a HUN-REN TTK-ban is a bizottság első benyomásainak és legfontosabb ajánlásainak közvetlen szóbeli visszacsatolásával zárult. A folyamatosan készülő írásbeli értékeléseket véglegesítésük előtt a kutatóhely-vezetők véleményezésre megkapják.
A HUN-REN TTK-t értékelő bizottság tagjai:
Prof. Alexander J.B. Zehnder, a szingapúri Nanjang Technológiai Egyetem (NTU) vendégprofesszora, a svájci ETH Zürich professor emeritusa, a HUN-REN Tanácsadó Testületének elnöke
Dr. Szabó István PhD, a HUN-REN Központ stratégiai és innovációs vezérigazgató-helyettese, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal korábbi tudományos és nemzetközi elnökhelyettese, a Magyar Közgazdasági Társaság Innovációs Szakosztályának alapítója
Prof. Dr. Ole Petter Ottersen, a stockholmi Karolinska Intézet korábbi elnöke, az Oslói Egyetem korábbi rektora (Norvégia)
Prof. Dr. Ole Holger Petersen, FRS, a londoni Királyi Természettudományos Társaság (The Royal Society) és az Academia Europaea korábbi alelnöke, a Cardiffi Egyetem Biotudományi Iskolájának kutatóprofesszora (Egyesült Királyság)
Prof. Dr. habil. Ernst Pöppel, az Academia Europaea tagja, a müncheni Lajos–Miksa Egyetem (LMU) orvosipszichológia-professzora (Németország), a Pekingi Egyetem Pszichológia- és Kognitív Tudományi Iskolájának vendégprofesszora (Kína)
Prof. Dr. Paul Matthews OBE, MD, Dr. Phil., FRCP, FMedSci, az Oxfordi Egyetem, a McGill Egyetem és a szingapúri Nanjang Technológiai Egyetem vendégprofesszora, az Imperial College London Orvostudományi Kara Agytudományi Tanszékének vezetője, az Egyesült Királyság Demenciakutató Intézetének társigazgatója, az oxfordi St Edmund Hall kollégium tagja (Egyesült Királyság)
Prof. Mats J. Olsson PhD, az Academia Europaea tagja, az Uppsalai Egyetem professzora, a stockholmi Karolinska Intézet kísérletipszichológia-professzora és Klinikai Idegtudományi Osztályának vezetője (Svédország)
Prof. Christer Halldin PhD, a Karolinska Intézet Klinikai Idegtudományi Osztályának orvosisugárkémia-professzora és PET Központjának igazgatója (Svédország)
Prof. Blaž Likozar PhD, a ljubljanai szlovén Nemzeti Kémiai Intézet Katalízis- és Kémiaireakció-mérnöki Osztályának vezetője, a Kémiaireakció-mérnöki program irányítója (Szlovénia)
Prof. Kurtán Tibor PhD, a Debreceni Egyetem Szerves Kémiai Tanszékének professzora és vezetője
Prof. Janko Kos PhD, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, a Ljubljanai Egyetem Gyógyszerészeti Karának biokémia-professzora (Szlovénia)
Prof. Maria Concetta Morrone, az Academia Europaea tagja, a Pisai Egyetem Orvostudományi Iskolájának fiziológiaprofesszora, az Olasz Idegtudományi Társaság elnöke (Olaszország)
Prof. Dr. Nagy Péter, az Országos Onkológiai Intézet tudományos igazgatója és Molekuláris Immunológia és Toxikológia Osztályának vezetője, a Debreceni Egyetem Kémia Koordinációs Intézetének megbízott igazgatója
A HUN-REN 49 kutatóintézetének átfogó értékelése Gulyás Balázs HUN-REN elnök kezdeményezésére indult el idén januárban. Célja, hogy pártatlan és őszinte képet adjon a HUN-REN kutatóintézeteinek helyzetéről a nemzetközi színtéren és a lehetséges kitörési pontokról. Az értékelés eredményeire építve – a nemzetközi jó példák és jógyakorlatok beépítésével – a kutatóhelyekkel közösen alkotják meg a célokat támogató új kutatási stratégiát.