Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézetének (CSFK FGI) munkatársai vezetésével nemzetközi kutatócsoport vizsgálta az utolsó jégkorszak őshőmérsékleti és csapadékviszonyait a Kárpát-medence déli részén. A kutatást löszüledékekben megőrződött csigahéjak vizsgálatával és a közeli mészkőfülkékben lévő cseppkőkérgek stabilizotóp-összetételei alapján végezték. Legújabb eredményeikről az Amerikai Geofizikai Unió (AGU) által kiadott Paleoceanography and Paleoclimatology folyóiratban publikáltak tanulmányt.
Az Észak-Atlantikumban az utolsó jégkorszak során – amely egy alapvetően sokkal hidegebb éghajlatú időszak volt a mai viszonyokhoz képest – jelentős és gyors éghajlati kilengések történtek. „Keveset tudunk azonban arról, hogy ezeknek a gyors klímakilengéseknek milyen hatása volt Európa szárazföldi éghajlatára és ökoszisztémájára” – hangsúlyozta Újvári Gábor, a kutatás vezetője, a CSFK FGI tudományos főmunkatársa. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kontinensről alig állnak rendelkezésre pontos őshőmérsékleti becslések olyan klímaarchívumokból, amelyek kora nagy pontossággal meghatározható.
A kutatócsoport egyfelől a jégkorszak során felhalmozódott, a szél által szállított porból létrejött löszüledékeket, másfelől az ehhez közel elhelyezkedő cseppkőkérgeket vizsgálta Dél-Magyarországon. Ezen klímaarchívumok kialakulásának pontos idejét – ami a vizsgálatok alapján 31 és 26 ezer év közé esett – radiokarbon és urán-tórium kormeghatározással állapították meg. A löszüledékből kinyert csigahéjak karbonátjának képződési hőmérsékletét úgynevezett kapcsolt izotópos technikával határozták meg (erről bővebben egy korábbi, a technikával foglalkozó hírben olvasható információ).
Az összetételeket a svájci ETH Zürich Geológiai Intézetében mérték meg, ami alapján kiszámítható volt a puhatestűek növekedési időszakára (körülbelül májustól októberig) jellemző átlaghőmérséklet (TM-O). Az elemzések szerint a jégkorszaki klímát főként jellemző hideg időszakok (stadiálisok) során a TM-O 7–14 °C között mozgott, ami -3 és +4 °C közötti éves középhőmérsékleteknek felel meg (a ma jellemző 11 °C-hoz képest). A közbeeső hirtelen felmelegedések során a TM-O elérhette a 16–18 °C-ot, ami a maihoz hasonló évi középhőmérsékleteket (9–11 °C) feltételez. „A hirtelen, rövid felmelegedési periódusok (interstadiálisok) során tehát a hőmérséklet mintegy 4–7 °C-ot emelkedett, ami örvendetes módon a cseppkőkéreg oxigénizotóp-összetételi (δ18O) adataiban is rendkívül jól tükröződött” – mondja Demény Attila, az FGI igazgatója, a kutatás cseppkővel kapcsolatos területének a vezetője.
A fent említett oxigén- és kapcsolt izotópos elemzéseket szénizotópmérések is kiegészítették, amelyek a vizsgált terület ariditási (szárazsági) viszonyaira engedtek következtetni. Ezek révén kirajzolódik, hogy a hirtelen felmelegedések (interstadiálisok) során a nyarak szárazabbak és melegebbek voltak, de a teljes év (és főként a téli időszak) nedvesebb volt, míg a stadiális időszakok jóval hidegebbek és éves szinten szárazabbak voltak, ami kedvezett a porfelhalmozódásnak. Mindezek a gyors éghajlati változások kapcsolt óceáni–légköri átrendeződéseknek voltak köszönhetők, ami arra utal, hogy a jelenkori globális felmelegedés során az Észak-Atlantikum óceáni áramlásaiban esetlegesen bekövetkező változás jelentős hatással lesz hazánk éghajlatára.
Publikáció:
Újvári, G., Bernasconi, S. M., Stevens, T., Kele, S., Páll‐Gergely, B., Surányi, G., & Demény, A. (2021). Stadial‐interstadial temperature and aridity variations in East Central Europe preceding the Last Glacial Maximum. Paleoceanography and Paleoclimatology, e2020PA004170.