Balatonkeresztúr határában az M7-es autópálya nyomvonalához kapcsolódóan 2003–2004-ben zajló ásatások során a Fábián Szilvia vezetésével feltárt többkorszakos lelőhelyen bronzkorra keltezhető sírok is előkerültek. A HUN-REN BTK Régészeti Intézetében Kiss Viktória vezetésével működő Lendület Mobilitás Kutatócsoport projektjével együttműködésben a HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet kutatói a fellelt sírok emberi maradványait genetikai vizsgálatnak vetették alá. Az eredményekkel a közelmúltban jelent meg egy tanulmány az Oxford Academic Molecular Biology and Evolution című folyóiratában Gerber Dániel elsőszerzőségével.
A Balaton évezredek során folyamatosan változó vízállásának köszönhetően a balatonkeresztúri lelőhelyen talált leleteket időben jól elkülöníthető korszakokra lehet osztani. A tanulmányban vizsgált, szénizotópos keltezéssel is datált temetkezéseket a Kr. e. 2560–1620 közötti időszakban a Somogyvár–Vinkovci- és a Kisapostag-kultúrához, majd a mészbetétes kerámia kultúrájához tartozó közösségek hagyták maguk után. Ezek közül a legfiatalabb egység egy nyolcfős tömegsír volt, amely az archeogenomikai vizsgálatok kiindulópontját adta. Ez utóbbi lelet különlegessége, hogy a nyolc egyén testét – a korszakra jellemző hamvasztásos temetkezési rítustól eltérő módon – egy települési gödörben helyezték el.
A teljes genetikai állományt felölelő vizsgálatok elsődleges célja a csaknem ezeréves időtávlatban lezajlott népességtörténeti események feltárása volt. A cikkben tárgyalt temetkezések közül a legkorábbi, a Somogyvár–Vinkovci-kultúrához tartozó egyén az eredmények alapján harmadrészben az akkori dél-dunántúli őslakosok, kétharmad részben pedig a korszakban Európát benépesítő, kelet-európai sztyeppékről érkező, valószínűleg indoeurópai nyelveket beszélő népcsoportok egy korábban nem vizsgált, feltehetően a Baltikum térségéből származó ágának leszármazottja. Az általa képviselt populáció genetikai összetételét tekintve jobban hasonlított a modern balkániakhoz, mint az őket valamikor a Kr. e. 2200 környékén a térségből kiszorító, a Kisapostag-kultúrához tartozó közösség. Ez az újonnan érkezett népesség – a 11 csontvázas temetkezés teljes genomelemzése alapján – európai viszonylatban a korszakban egyedülállóan magas, úgynevezett ősi vadászó-gyűjtögető genetikai örökséggel rendelkezett.
A vadászó-gyűjtögetők története a jégkorszak előtti időkre nyúlik vissza, ők voltak Európa őslakosai a földművelés elterjedése előtt. A vadászó-gyűjtögetők a Kr. e. 7. évezredtől fokozatosan beolvadtak a Közel-Keletről újonnan érkező földműves csoportokba, eddigi ismereteink szerint az utolsó elzárt közösségek a Kr. e. 4. évezred elejére eltűntek Európából. A Kisapostag-kultúrához tartozó populáció genetikai kutatása azonban radikálisan kitolta továbbélésük idejét. Az elemzett csoport ugyanis egy, mindössze néhány száz évvel a Dunántúlon való megjelenésük előtt létezett, nagyrészt érintetlen vadászó-gyűjtögető forrásból származik. Fontos megjegyezni, hogy egy szintén a napokban megjelent – párhuzamosan zajló kutatás eredményeit közlő – tanulmány (Chylenski et al. 2023) az ebből a régióból származó adatok alapján felismerte ennek a genetikai komponensnek a jelentőségét, ugyanakkor annak forrását a Baltikumhoz kötötte, míg a jelen publikáció eredményei egy korábban ismeretlen, a mai Nyugat-Ukrajna/Moldávia térségében azonosítható forrásra mutatnak.
„A genetikai nyomokat követve ugyanennek a populációnak több megjelenését és ezzel együtt vándorlási útvonalát is fel tudtuk vázolni Németország, Csehország, Lengyelország, Ukrajna és a balti államok területén feltárt hasonló korú vagy azt megelőző időszakokhoz tartozó maradványok vizsgálatával. Ezek az eredmények az európai őstörténetet érintő számos korábbi régészeti és genetikai ellentmondás feloldásához járulnak hozzá” – hangsúlyozta Gerber Dániel.
Balatonkeresztúr–Réti-dűlő, nyolc egyén temetkezése (tömegsír) a középső bronzkorból, a Kr. e. 1770 és 1620 közötti időből.
(Fotó: Fábián Szilvia, HUN-REN BTK Régészeti Intézet, Adattár)
A mészbetétes kerámia kultúrájához tartozó tömegsírban található egyének, akik feltehetően egy egyelőre nem kimutatható járványos betegségben hunytak el, közvetlen leszármazottai voltak a Kisapostag-kultúrához tartozó közösségnek. Emellett a régió őshonos – nem a Somogyvár–Vinkovci-kultúrához köthető – népességével való anyai ági keveredés is kimutatható, így a különleges vadászó-gyűjtögető eredetű genetikai örökségük már csökkent. Mindkét közösségről elmondható, hogy patriarchális társadalmi berendezkedésű volt. A mészbetétes kerámia kultúráját érintő korábbi genetikai kutatások (Freilich et al. 2021) fényében ezek apai ágon szerveződő, régiónként elkülönülő, klán jellegű közösségek lehettek. E populáció elsősorban különlegesen díszített kerámiaművességéről vált ismertté a Kárpát-medencében. „A genetikai vizsgálatok szerint későbbi csoportjaik Közép-Európa más térségeiben is megjelentek. Például a németországi Tollensében feltárt, a Kr. e. 1300 körül zajlott első ismert európai háborúhoz köthető harcosok maradványai nagyrészt ennek a populációnak a – stronciumizotóp-elemzés alapján valószínűleg Prága környékéről származó – képviselői közül kerültek ki” – hangsúlyozta Kiss Viktória.
Annak ellenére, hogy az elmúlt négyezer év népmozgásai mára szinte teljesen eltörölték ezt a bronzkori populációt, néhány magyarországi apai ági leszármazott feltűnik az adatbázisokban, jelezve, hogy – még ha csekély mértékben is – hozzájárultak a modern magyar népesség genetikai alakulásához.
A populációgenetikai eredmények mellett a publikáció számos módszertani újítást is tartalmaz, például a genetikai betegségek kutatását is a kérdéses csoportokban. Köztük szerepel az első Jacobs-szindrómával azonosított őskori egyén, aki két Y-kromoszómával, a köznyelvben „szuperférfiként” ismert genetikai rendellenességgel bírt. Ez utóbbi elnevezés a két Y-kromoszómával rendelkező férfiak feltételezett erőszakos hajlamára utal, de valójában ennek az állapotnak ilyen jellegű hatása nem bizonyított. Szintén az új eredmények közé sorolható az eddig azonosított legkorábbi kétpetéjű ikerpár Balatonkeresztúrról: a tömegsírból 1,5–2 éves gyermekek, egy kisfiú és egy kislány maradványai is előkerültek. A fellelt genetikai kórképek között található a Leber-féle veleszületett vakság, a testi és szellemi visszamaradottságot okozó Lig4-szindróma, az izommerevséget, így mozgási nehézségeket okozó HSP (Hereditary Spastic Paraplegia) és az autizmus is. Bár a tünetek megjelenésére egyes személyeknél több esetben csak közvetett bizonyítékok utalnak, az eredmények hozzájárulnak az örökletes betegségek epidemiológiai kutatásához.
A közelmúltban elhunyt Kustár Ágnes munkájának köszönhetően a Kisapostag-kultúrához tartozó, a kutatók által Jelenának elnevezett balatonkeresztúri nő arcrekonstrukciója is elkészülhetett. „Ez nemcsak a magyarországi, hanem egyben a kelet-közép-európai régióbeli bronzkorból származó első női arcrekonstrukció, amelyet genetikai adatok segítségével a pigmentációra – szemszínre, hajszínre és bőrtónusra – vonatkozó információkkal kiegészítve hoztunk létre” – tette hozzá Szécsényi-Nagy Anna.
A Kisapostag-kultúrához tartozó, Kr. e. ~2100–1900 közé keltezhető, S13-as számú sír egy 35–45 éves nő maradványait rejtette, akit a kultúra többi tagjához hasonlóan oldalt fekvő, alvó pózban, de azoktól eltérő, különös kartartással temettek el. A meglepően jó állapotban megőrződött csontváznak és a genetikai adatoknak köszönhetően készülhetett el a sír és az arc rekonstrukciója Kustár Ágnes, Herceg Zsuzsa és Gerber Fanni segítségével.
További információk a BTK holnapján érhetők el.