Két tápegységet is fejlesztett az ELKH-hoz tartozó Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) Űrtechnikai Kutatócsoportja ahhoz a PEP plazmafizikai műszeregyütteshez (PI Stas Barabash, IRF, Kiruna, Svédország), amelyből az első repülő példány integrálása augusztus elején kezdődött meg a Berni Egyetemen. A PEP 2022 májusában indul kilencéves útjára egy Ariane rakétán, az ESA Juice projektje keretében. A projekt célja a Jupiter és holdjainak kutatása.
A Nagy János vezette magyar csoport által fejlesztett két tápegység az NU_DCC és a JDC_DCC nevet kapta, feladatuk pedig 2 processzorkártya és 4 szenzor tápellátásának a biztosítása. Az integrálás a NU_DCC három kiszállított kártyájának a keretbe való beszerelése után kezdődött; a tesztek alapján eddig minden eszköz megfelelően működik. Az integrálás szeptember végéig tart, addig tesztelik a PEP-et, melynek feladata a Jupiter magnetoszférája és holdjai kölcsönhatásának, valamint a napszél hatásának a vizsgálata lesz a Jupiter körül.

