Ugrás a tartalomra

Partnerség a jövő kutatóiért

Hírek

A magyar kutatóhálózatot irányító HUN-REN Központ, a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) és a Hunexpert Magyar Szakértői Rendszer Kft. együttműködési megállapodást kötött, amelynek célja a doktori képzések és a tudományos kutatások kiválósági alapon történő fejlesztése, a doktori képzést folytató intézmények és hallgatók támogatása, valamint a kutatói életpálya vonzóbbá tétele.

A HUN-REN Központ küldetése, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel elősegítse a tudományos kutatások és az innováció magasabb szintre emelését Magyarországon és a nemzetközi láthatóság növelését. Ennek a missziónak szerves része a fiatal kutatók lehetőségeinek bővítése és életpályájuk megalapozásának támogatása, ezáltal is hozzájárulva a kutatói utánpótlás biztosításához.

DOSZ

A HUN-REN Központ az új együttműködéssel biztosítja az érdeklődő doktoranduszok számára, hogy – kutatási kreditjeik megszerzéséhez – a HUN-REN kutatóhelyein tudományos munkát végezhessenek, valamint mentorálási és kapcsolatépítési lehetőségeket is kínál számukra. A DOSZ aktívan ösztönzi tagjait a részvételre a HUN-REN Központ eseményein, felhívásain, illetve pályázatain. A részben a DOSZ tulajdonában álló Hunexpert Kft. pedig segíti a HUN-REN Központot és a kutatóhelyeket nyitott álláspozícióik professzionális betöltésében.

Az együttműködés egyaránt kiterjed a doktori képzés és a tudományos kultúra fejlesztésére, amely magában foglalja a doktori iskolák minőségbiztosításának és tudományos rendszereinek erősítését, a hallgatóközpontú doktori képzés kereteinek és tartalmának fejlesztését, valamint a sikeres fokozatszerzések számának növelését és a lemorzsolódás csökkentését. Kiemelt fontosságú a kutatói életpályamodell kialakítása és a továbbképzési lehetőségek támogatása is.

További fontos terület a digitális eszközök, a mesterséges intelligencia kutatási használatának erősítése, a magyar felsőoktatás nemzetköziesítésének elősegítése, a multidiszciplináris kutatási témák támogatása. Emellett az együttműködés része a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott "Karrierépítés a tudomány világában" című projekt megvalósításának elősegítése.

„Frissen aláírt megállapodásunkkal természetes partnerek szinergikus stratégiai együttműködése valósul meg: kutatóhálózatunk és a kutatói utánpótlás biztosításában kiemelt szerepet betöltő doktorandusz-szervezet egymást támogatva halad előre a kölcsönösen hasznos tevékenységek és programok megvalósításában. Célunk olyan környezet megteremtése a doktori képzések és tudományos kutatások területén, amely ösztönzi az innovációt és támogatja a jövő kutatóit. Hiszünk abban, hogy közös erőfeszítéseinkkel egyre több hallgató számára tesszük vonzóbbá a kutatói életpályát, és hozzájárulunk a magyar tudományosság, innováció nemzetközi elismertségének növeléséhez” – hangsúlyozta Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke.

DOSZ

Molnár Dániel, a DOSZ elnöke hozzátette, hogy a DOSZ elkötelezett a fiatal kutatók szakmai és anyagi megbecsülése iránt, a háromoldalú megállapodás pedig hozzájárul a kutatói életpálya vonzóbbá tételéhez, továbbá ösztönzi a kutatás-fejlesztés területén dolgozók létszámának növekedését. Csató Vanda, a Hunexpert Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy cégük olyan platform, amely összeköti a fiatal szakértőket és kutatókat a munkaerőpiaccal, és a megállapodás révén közvetlen résztvevőivé válhatnak az innovációs ökoszisztéma hazai és nemzetközi tagjai közötti kollaborációs tevékenységnek.