A tudományos folyamatok gyorsabbak, a kutatások hatékonyabbak lehetnek a HUN-REN Központ legújabb kezdeményezése nyomán. A kutatási hálózat tagjai egyedülálló AI-szolgáltatásokat vehetnek igénybe októbertől, valamint dedikált AI szakemberek segítik őket a megfelelő mesterségesintelligencia-alapú lehetőségek kiválasztásában és használatában.
Az idén indult kezdeményezés célja, hogy a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak széles körű AI-szolgáltatások álljanak rendelkezésükre, hogy kutatásaik hatékonyabbá, a kutatási folyamatok az eddiginél még gyorsabbá váljanak, vagy akár teljesen új kutatási témákat célozhassanak meg.
A HUN-REN Központ AI szolgáltatás-portfóliója, az AI4Science program a kutatási hálózatban felmért, majd megfogalmazott kutatói igényekre épít. Valamennyi tudományos munkatárs számára elérhető, és hozzájárul, hogy kutatásaik során még több világszínvonalú eredményt mutassanak fel. A HUN-REN a programmal arra ösztönzi őket, hogy a kutatásokba integrálják az AI eszköztárának lehetőségeit, és a tudomány valamennyi területén használják ki a mesterséges intelligencia nyújtotta támogatást.
„Versenyképességünk világviszonylatban azon is múlik, hogy bevezetjük és használjuk a legújabb tudományos és kutatási technológiákat, illetve ötleteket, sőt kutatjuk, valamint széles körben terjesztjük is azokat” – hangsúlyozta Gulyás Balázs, a HUN-REN Központ elnöke azon a szakmai rendezvényen, amelyen elstartolt az AI4Science program.
„Célunk, hogy kutatóink minél kevesebb időt töltsenek adminisztratív feladatokkal, és több időt fordítsanak kutatási tevékenységre, amelyhez AI által támogatott technológiákat, platformokat nyújtunk. A megfelelő AI-infrastruktúra mellett a legjobb gyakorlatokat is folyamatosan gyűjtjük a világ minden tájáról, legyen szó akár képzésről, akár oktatási programról” – emelte ki Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója.
Az AI4S program alappillére az összintézményi AI-nagyköveti hálózat, amely egy összességében 25 fős közösség. Ők AI workshopokat és képzéseket tartanak majd, de segítséget nyújtanak a mesterséges intelligencia előnyeinek felismeréséhez és kihasználásához. Emellett a kutatók szakmai segítséget igényelhetnek tőlük vagy rajtuk keresztül egy központi szakértői csapattól mind kutatási ötleteik validálásához, mind infrastruktúra-támogatáshoz.
Milyen AI-támogatásokat nyújt még a HUN-REN Központ?
-
AI-oktatás és inspiráció: Alapozó és speciális képzéseken vehetnek részt a kutatók.
-
Személyes AI-támogatás: Az egyedi AI-megoldások megtalálásához a HUN-REN Központ AI-szakértői csapata, egy külsős szakértői team, valamint egy AI kutatási partnerkereső szolgáltatás áll a kutatók rendelkezésére.
-
Elérhető AI-technológiák: Az érzékeny kutatási adatok védelme érdekében saját HUN-REN AI-keretrendszert, valamint nagy teljesítményű számítási infrastruktúrát használhatnak a kutatók.
Az AI4S megvalósítását és az AI-nagykövetek munkáját három AI-szakértő (Szabó Gergely, AI-kutatásiötlet-validálás és kutatástervezés, Szittya Dániel, AI-alkalmazás, Kóczán Gergely, AI infrastruktúra) erősíti. Ha további segítségre lenne szükség, akkor egy külső szakértői csapat, a Neuron Solutions áll a HUN-REN kutatói vagy a nagykövetek rendelkezésére az AI szakterületet érintő speciális kérdésekben.
Milyen AI-technológiákat érhetnek el már most is a kutatók?
„A HUN-REN-ben már most is vannak elérhető AI-technológiák – hangzott el az indító rendezvényen. A saját AI-keretrendszeren belül a HUN-REN Központ által támogatott, a SZTAKI és a Wigner FK által üzemeltetett zártkörű, felhő alapú platformját, a HUN-REN Cloudot lehet használni, amelynek előnye, hogy védetten és kizárólag hazai szervereken maradnak a szenzitív információk."
A HUN-REN Cloudon működik a SZTAKI által kialakított, generatív AI feladatokat támogató GenAI4Science szolgáltatás. Ennek segítségével a kutatók biztonságosan és az adatkezelési irányelvekkel összehangolt adattárolás mellett tudják hasznosítani a nagy nyelvi modellek (LLM) nyújtotta lehetőségeket. Az új szolgáltatásnak köszönhetően publikus, nyílt forráskódú modelleket használhatnak felhasználóbarát, csevegő üzemmódban akár saját adatok, dokumentumok és egyéb források igénybevételével.
A Komondor nevet viselő számítógép is a Magyar Kutatási Hálózat tagjainak rendelkezésére áll. Hazánk legnagyobb számítási teljesítményű, 2023 januárjában átadott szuperszámítógépét a KIFÜ üzemelteti 200+ GPU kártyával.
- Így teheti jobbá az AI a kutatók munkáját
-
A rendezvényen egyebek között egy szemléletes gyakorlati példán keresztül is meg lehetett ismerni az AI előnyeit. Egy a klímaváltozást jól bíró növény nemesítésekor az AI egyrészt gyorsabban ki tudja válogatni a jobb genetikai tulajdonságú egyedeket, másrészt felgyorsíthatja a tudományos folyamatokat, hogy a kutató ne kényszerüljön az új levelek számának számolgatására nap mint nap, hanem végezze ezt el helyette a mesterséges intelligencia. Így a kutató tudományos munkára fordíthatja felszabadult idejét.