Megválasztották az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat nyolc kutatóhelyének a vezetőjét
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Irányító Testülete 2021. március 1-jei hatállyal megválasztotta a kutatóhálózathoz tartozó hat kutatóközpont, egy önálló kutatóintézet, továbbá a mintegy 150, egyetemeken, illetve egyéb közintézményekben működő önálló kutatócsoport adminisztrációját ellátó Támogatott Kutatócsoportok Irodája intézményvezetőjét. A kutatóhely-vezetői pályázatok kiírására az előző intézményvezetők megbízatásának lejárta miatt került sor.
Az Irányító Testület a döntései meghozatalakor figyelembe vette a pályázatok elbírálása céljából létrehozott eseti bizottság jelentését is, mely bizottságnak tagja volt az adott kutatóhely egy képviselője is.
Hat intézmény esetében a hosszú távú kutatói, illetve széles körű vezetői tapasztalatokkal rendelkező korábbi intézményvezetők újraválasztására került sor. Egy intézménynél a korábbi főigazgató nyugdíjba vonult, itt a szintén hosszú távú kutatói és vezetői tapasztalatokkal rendelkező eddigi tudományos főigazgató-helyettes kapott főigazgatói megbízást. Ez a folytonosság biztosítja a kutatóhelyek működésének stabilitását. A Támogatott Kutatócsoportok Irodája esetében a közigazgatás terén jelentős vezetői tapasztalatokkal rendelkező szakembert választottak meg az iroda vezetésére.
Az újonnan megválasztott vezetők:
1. Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK): Balogh Balázs főigazgató, korábbi tudományos főigazgató-helyettes
2. Energiatudományi Kutatóközpont (EK): Horváth Ákos főigazgató, korábbi főigazgató
3. Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI): Nusser Zoltán igazgató, korábbi megbízott igazgató
4. Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK): Fertő Imre főigazgató, korábbi megbízott főigazgató
5. Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK): Nagy Ferenc főigazgató, korábbi főigazgató
6. Természettudományi Kutatóközpont (TTK): Buday László főigazgató, korábbi megbízott főigazgató
7. Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK): Lévai Péter főigazgató, korábbi főigazgató
8. Támogatott Kutatócsoportok Irodája (TKI): Ács Attila igazgató