Szingapúri tanulságok: mit tanulhat a magyar kutatási rendszer Szingapúr pezsgő kutatási és innovációs ökoszisztémájából?

A Szingapúri Nemzeti Kutatási Alapítvány (National Research Foundation, NRF) elnöke magyar partnerei meghívására érkezett Budapestre 2026 májusában. Látogatása során nyitóbeszédet mondott a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és a Nanyang Műszaki Egyetem (NTU) közös szervezésében megvalósult nemzetközi konferenciáján, az AI Symposium 2026-on. Beszédében kiemelte: a mesterséges intelligencia olyan általános célú technológia, amelynek sikeres alkalmazása nem csupán a műszaki fejlettségen, hanem a tudományos beágyazottságon, az intézményi felelősségvállaláson és a megbízható nemzetközi partnerségeken is múlik. Három olyan átfogó tanulságot fogalmazott meg, amelyek a mostani interjúban is visszatérő motívumként jelennek meg: a hatékonyan működő kutatási ökoszisztémák kiépítéséhez idő kell; a mesterséges intelligencia nem csökkenti, hanem épp ellenkezőleg, felértékeli a nemzetközi együttműködések értékét; a technológiai és geopolitikai átrendeződések korában pedig a kiszámíthatóság és a folytonosság mindennél fontosabb.

Az NRF Szingapúr kutatás-innovációs rendszerének legfőbb motorja. Nem egyszerűen finanszírozást biztosító szervezet, hanem olyan stratégiai intézmény, amely segít kijelölni a nemzeti prioritásokat, koordinálja a hosszú távú állami beruházásokat, összehangolja a magas szintű kutatást a gazdasági és társadalmi célokkal, és megteremti a jövőbeli fejlődéshez szükséges kapacitásokat. Heng Swee Keat budapesti előadásában kiemelte, hogy a 2025 decemberében bejelentett RIE2030-as terv keretében Szingapúr öt év alatt 37 milliárd szingapúri dollárt (mintegy 25 milliárd eurót, azaz 8900 milliárd forintot) fordít kutatásra, innovációra és vállalkozásfejlesztésre. Ennek az összegnek csaknem az egyharmada az alapkutatást támogatja, jelentős része pedig kifejezetten a mesterséges intelligenciára, a tehetséggondozásra és a nemzetközi partnerségek építésére jut. Az NRF ilyen értelemben stratégiai szerepet játszik abban a folyamatban, amelynek során Szingapúr a hosszú távú állami stratégiáját kézzelfogható kutatói kapacitássá, innovációs politikává és nemzetközi tudományos együttműködéssé formálja.

Budapesti programja pontosan ezeket a súlypontokat tükrözte. Az AI Symposiumon tartott nyitóelőadása mellett Heng Swee Keat felkereste a magyar kutatás, felsőoktatás és innováció több vezető intézményét, valamint a K+F-ben élenjáró vállalatokat is. A megbeszélések témái között szerepelt a K+F politika, a kutatásfinanszírozás szerkezete, a mesterséges intelligencia és a digitalizáció, a mérnökképzés, a gyakorlati alkalmazást célzó (transzlációs) tudomány, a gyógyszeripari innováció, az ipari együttműködések, a startup-ökoszisztéma, a tehetséggondozás és a nemzetközi kapcsolatok. A jövőbeli együttműködés lehetséges területeként nevesítették az MI-t, az egészségügyi és orvosi kutatásokat, a gyógyszeripari K+F-et, a fenntarthatóságot, a vízgazdálkodást, az energetikát, a korszerű gyártástechnológiát, valamint a doktori képzéseket és a kutatói csereprogramokat.

A látogatás egyik kiemelkedő pillanata az NTU és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat közötti együttműködési megállapodás (MoU) aláírása volt az AI Symposiumon. A 2024 októberében megkötött korábbi megállapodásra épülő új egyezmény megteremti a feltételeket az NTU Számítástudományi és Adattudományi Kara (CCDS), valamint a HUN-REN közötti szorosabb és kiterjedtebb együttműködéshez. Ennek szakmai fókusza a közös kutatásokra, egy közös PhD-ösztöndíj- és kutatói seed-program létrehozására, valamint egy jövőbeli, részletes közös kutatási keretszerződés (Rsearch Collaboration Agreement) kidolgozására terjed ki.

Heng elnök budapesti előadásának több alapgondolata a mostani interjúban is visszaköszön. Hangsúlyozta, hogy a kutatási ökoszisztémákat nem lehet egyik napról a másikra felépíteni: a tartós tudományos partnerség alapja a rendszeres személyes találkozás, az intézményi folytonosság és az emberekbe való befektetés. Kifejtette azt is, hogy a gyors technológiai változások korában az országok és az intézmények nem csupán a rendelkezésükre álló számítási kapacitások révén tehetnek szert előnyre, hanem azzal is, ha képesek hatékonyan összekapcsolni egymással a különböző tudományágakat, kutatókat és nemzetközi partnereket. Szingapúr tudományos rendszeréről elmondott gondolatainak is ezek a központi témái: a stratégiai rugalmassággal párosuló hosszú távú tervezés, az alapkutatás erőteljes támogatása, a tehetséggondozás, a tényeken alapuló döntéshozatal, valamint a kutatás tudatos összekapcsolása a tágabb nemzeti célokkal.

Egy olyan időszakban, amikor Magyarországon élénk viták folynak az intézményi reformokról, a versenyképességről, a finanszírozási struktúrákról, a tudományos autonómiáról, valamint a kutatás és a nemzeti fejlődés kapcsolatáról, a szingapúri tapasztalat nem kínál könnyen lemásolható receptet – ugyanakkor komoly tanulságokkal szolgál a folytonosságról, a koordinációról, a társadalmi bizalomról, a tehetségről és azokról a feltételekről, amelyek közt a tudományos kiválóság hosszú távú nemzeti versenyelőnnyé formálható.

- Szingapúr kutatási, innovációs és ipartámogatási rendszere többéves nemzeti terveken és szokatlanul stabil állami elkötelezettségen alapul. Mitől működik ez a hosszú távú modell, és melyek azok az elemek, amelyeket más országok is átvehetnek?

- Minden országnak megvan a maga intézményi kultúrája, de létezik néhány egyetemes alapelv, amelyre mindenütt érdemes figyelni. Az első a politikai elkötelezettség. Szingapúrban a kutatás, a tudomány, a technológia és az innováció támogatása a mindenkori vezetés generációin átívelően következetes maradt, az alapító miniszterelnökünktől egészen napjainkig. Ez a folytonosság azért kulcsfontosságú, mert a kutatás csak idővel hoz eredményt.

A második a társadalmi beágyazottság és megértés. Sokat fektettünk az oktatásba, valamint a tudomány és a matematika társadalmi megbecsülésébe. Szingapúr kis ország, valós strukturális korlátokkal, ezért a tudomány, a technológia és az innováció nálunk nem választás kérdése – ezek jelentik a fennmaradásunk és a sikerünk alapját.

A harmadik az elszámoltathatóság. A hosszú távú elkötelezettség nem jelent biankó csekket. Az állampolgároknak látniuk kell, hogy az állam komolyan veszi a közpénzek elköltését, és elvárja a rendszertől az eredményeket – még akkor is, ha bizonyos eredmények beéréséhez sok évre van szükség.

- Adódik a kézenfekvő kérdés: hogyan tartható fenn a politikai és társadalmi támogatottság, ha a legfontosabb eredményekre adott esetben éveket kell várni?

- Azzal kell kezdeni, hogy őszintén beszélünk a kutatás természetéről. Nem minden területen lesznek gyorsan megmutatkozó eredmények, és nem minden projekt végződik sikerrel. Lesznek áttörések és lesznek kudarcok is. Ezt el kell fogadni.

Ugyanakkor a kormányoknak el kell tudniuk magyarázni, hogy bizonyos képességek csak türelmes, kitartó befektetéssel építhetők fel. Szingapúr több mint 30 éve finanszírozza a tudományt és a technológiát. Folyamatosan tanulunk, finomítjuk és fejlesztjük a folyamatokat, de az alapvető elkötelezettségünk sziklaszilárd maradt.

Sokat segít a tényeken, adatokon alapuló politikai döntéshozatal is. Végső soron a fő kérdés mindig az: működik-e az adott dolog? Ha az emberek látják, hogy a tudományos alapokon hozott döntések erősítik az ország ellenállóképességét, élénkítik a gazdaságot és valós problémákat oldanak meg, sokkal könnyebb fenntartani a támogatást.

A COVID-járvány nagyon jó példa volt erre. Mivel már évek óta fektettünk a genetikai és az mRNS-technológiához kapcsolódó kutatásokba, felkészültebben tudtunk reagálni. Tudományos szakértőkre támaszkodtunk, hogy megértsük a vírus terjedését, kidolgozzuk a szükséges óvintézkedéseket és a lakosság védelmének módjait. Hatalmas szerepet játszott ebben az intézmények és a kutatók iránt megmutatkozó társadalmi bizalom, valamint az, hogy a tudósok készek voltak érthetően kommunikálni a tényeket. Ez a tapasztalat megerősítette a kutatásba és a tényalapú politikába vetett hitet.

- Tehát a gazdasági hasznosítás iránti igény nem megy az alapkutatás rovására?

- Egyáltalán nem. Következetesen támogatjuk az alapkutatásokat. Pályázatokon keresztül a kutatási költségvetésünk mintegy egyharmadát fordítjuk alapkutatásokra, amelyek nagy részét maguk a kutatók kezdeményezik, alulról felfelé építkezve. Ez nemcsak azért fontos, mert az alapkutatás önmagában is értékes, hanem azért is, mert az egyetemeknek szükségük van a szellemi szabadságra ahhoz, hogy kiválóak maradhassanak, és magas szinten képezhessék a hallgatókat.

Ugyanakkor reálisan látjuk a méretünkből adódó korlátokat. Szingapúr K+F-kiadásai saját magunkhoz mérten jelentősek, de globális összevetésben szerények. Éppen ezért elengedhetetlenek a nemzetközi partnerségek. Egy kis országnak nagyon tudatosan kell megválasztania, hogy mely szakmai területeken mélyed el igazán komolyan és hol kapcsolódik be a világ vérkeringésébe.

- Hogyan lehet megőrizni a hosszú távú stratégiai irányt úgy, hogy közben megmaradjon a rugalmasság is az olyan gyors változások közepette, mint amilyen a generatív mesterséges intelligencia robbanásszerű megjelenése volt?

- Arra törekszünk, hogy a rugalmasságot magába a rendszerbe építsük be, ne pedig kivételként kezeljük. A kutatástervezésünk ötéves ciklusokban zajlik, de tudjuk, hogy a technológia ennél sokkal gyorsabban változik. Ezért a költségvetés egy részét mindig szabadon felhasználható „fehér foltként” kezeljük – ezek olyan források, amelyeket az elején nem kötünk le, így azonnal bevethetők, ha új prioritások merülnek fel.

Ezen túlmenően a ciklus felénél mindig felülvizsgáljuk a terveket. A hosszú távú tervnek irányt kell mutatnia, de nem válhat merevvé. Ha egy új terület stratégiai fontosságúvá válik, kell a mozgástér a reagáláshoz. Ugyanígy: ha egy terület a vártnál jobban teljesít, dönthetünk a megerősítéséről.

A lényeg nem az állandó kapkodás, hanem a strukturált alkalmazkodóképesség. Elég stabilitás kell a kapacitások kiépítéséhez, és elég rugalmasság ahhoz, hogy reagálni tudjunk, ha megváltozik a világ.

- Ez azt is jelenti, hogy a gyengébben teljesítő projekteket akár idő előtt leállítják?

- Nem feltétlenül és nem automatikusan. A kutatás ritkán halad egyenes vonalon, így nem csupán az a kérdés, hogy valami hoz-e azonnali eredményt. A lényegesebb szempont az, hogy a finanszírozásunk egy része szabadon marad, ami mozgásteret biztosít az ígéretes lehetőségek területek felkarolására.

Az egyetemeken ezt egészíti ki a kisebb, kutatói kezdeményezésű projektek támogatása. A jó ötletek gyakran alulról születnek meg. Ha ezekben valóban mutatkozik potenciál, kiterjeszthetjük rájuk a támogatást. A rendszerünk így próbálja ötvözni a stratégiai irányítást és a szabad felfedezés örömét.

- Ha egy ország erősíteni szeretné az innovációs ökoszisztémáját, hogyan érdemes egyensúlyba hoznia a kiváló alapkutatásokat a rövidebb távú gazdasági vagy társadalmi hatást célzó, célorientált programokkal?

- Úgy kell erre tekinteni, mint egy befektetési portfólióra. Az alapkutatás nélkülözhetetlen, mert képességeket alapoz meg, embereket nevel ki, és olyan jövőbeli távlatokat nyit meg, amelyeket előre meg sem lehet jósolni. Ugyanakkor a kormányzatoknak szükségük van olyan mechanizmusokra is, amelyek a kutatást közvetlenül a gazdasági szerkezetváltáshoz és a társadalmi igényekhez kapcsolják.

Szingapúrban mindkettőre törekszünk. A kutatási stratégiánk tudatosan összekapcsolódik a vállalkozásfejlesztéssel és az innovációval, nem korlátozódik a tiszta tudományos kiválóságra. Ez szoros iparági együttműködést, a technológiák adaptálásának átgondolását jelenti, és azt is biztosítani kell, hogy a vállalatok megtalálják a megújulásukhoz vezető utat.

Jó példa erre a Future Economy elnevezésű kezdeményezésünk. Ágazatonként dolgoztunk ki iparági átalakulási terveket, amelyek a gazdaság döntő részét lefedték. Ezek a tervek négy elemet ötvöztek: az üzleti stratégia megújítását, különösen a technológiai fejlődés révén; a működési folyamatok modernizálását; a munkaerő átképzését; valamint a nemzetközi piacra lépést. Szorosan együttműködtünk a vállalatok mellett a szakszervezetekkel és az oktatási rendszerrel is.

Ez a széles körű koordináció kulcsfontosságú. Az innovációs politika nem merül ki a laboratóriumok finanszírozásában. Arról is szól, hogy segítsük a vállalatokat a technológia felkarolásában, a munkavállalókat az alkalmazkodásban, az egész ágazatokat pedig abban, hogy magasabb hozzáadott értéket teremtsenek. A megvalósítást követő években komoly termelékenységnövekedést tapasztaltunk, ami igazolta ezt a megközelítést.

- Ez egy másik szingapúri erősségre világít rá: az egyetemek, a kutatóintézetek és az ipar összekapcsolásának képességére. A gyakorlatban hogyan érik el, hogy ezek a szereplők ne elszigetelten működjenek?

- Az ösztönzőkön múlik minden. Ha különböző egyetemek kutatói fognak össze egy projekten, az javítja a finanszírozási esélyeiket. Arra is ösztönözzük az intézményeket, hogy ne duplikálják feleslegesen a kapacitásaikat. Ha az egyik egyetemnek egy adott területen van igazi erőssége, a másiknak pedig egy másikon, akkor inkább működjenek együtt, mintsem egymást másolják.

Tágabb értelemben véve nagy hangsúlyt fektetünk a multi- és interdiszciplináris kutatásokra. A legfontosabb problémák egyre kevésbé szoríthatók be egyetlen tudományág vagy intézmény keretei közé. A kérdés ezért nem az, hogy ki a gazdája az adott problémának, hanem az, hogy milyen hatást szeretnénk elérni, és kiknek kell összefogniuk ahhoz, hogy azt gyorsabban és hatékonyabban érjük el.

Ez a logika nemzetközi szinten is igaz. Szingapúr számára a határokon átnyúló együttműködés nem csupán egy kiegészítő lehetőség, hanem a létezés alapfeltétele.

- Amikor megjelenik egy úttörő technológia, hogyan néz ki a gyors reagálás a gyakorlatban a rendszeren belülről?

- Sokat számít, hogy a kormányzati struktúránk hozzászokott a minisztériumok közötti szoros együttműködéshez és a gyors döntéshozatalhoz. Amikor a kabinetben dolgoztam, hetente ültünk össze, és számos formális és informális csatorna segítette a kormányzati intézmények közötti koordinációt. Ha egy technológiáról úgy látjuk, hogy komoly nemzeti hatása lehet, a miniszterek gyorsan előterjeszthetik, és mozgósíthatják a kormányzat érintett ágait.

A másik feltétel a pénzügyi és intézményi mozgástér. A kutatásfinanszírozásban ez a rendszeren belüli rugalmasság megőrzését jelenti. Kormányzati szinten pedig azt, hogy tartalékokat és puffereket képzünk, így nem bénulunk meg, ha váratlan helyzet adódik.

A mesterséges intelligencia kiváló példa erre. Amint egyértelművé váltak a széles körű stratégiai hatásai, azonnal nemzeti prioritássá emeltük. Kidolgoztuk a Nemzeti MI-stratégiát, elindítottuk a megvalósítását, tanultunk a tapasztalatokból, majd frissítettük a programot. Ugyanez a logika érvényes más feltörekvő területeken is, például a kvantumtechnológiában, ahol a korábbi befektetéseink most kezdenek beérni és valós képességekké válni.

- Ha tanácsot kellene adnia más országoknak, hogy milyen lépésekkel érhetik el a legnagyobb áttörést a következő években a közfinanszírozott kutatás, a felsőoktatás és az innovációvezérelt ipar kapcsolatában, mire helyezné a hangsúlyt?

- Előszor ki kell jelölni egy hiteles, hosszú távú irányt. A kutatók, a doktoranduszok, az egyetemek és a vállalatok egyaránt hosszú távra terveznek, amikor meghozzák a döntéseiket. Ha a kormányzati prioritások hirtelen és kiszámíthatatlanul változnak, az bizonytalanságba sodorja az egész rendszert. A stabilitás persze nem azt jelenti, hogy soha nem szabad irányt váltani, de a változtatásnak átgondoltnak és stratégiainak kell lennie, nem pedig impulzívnak.

Másodszor, erősíteni kell az együttműködés kultúráját belföldön és külföldön egyaránt. Túl sok olyan rendszer van, ahol az azonos országban – sőt néha az azonos intézményben – dolgozó kutatók sem tudják, mivel foglalkozik a kollégájuk. Ez elpazarolt lehetőség. Az együttműködések révén elmélyülnek a képességek, csökkennek a párhuzamosságok, és sokkal jobb ötletek születnek.

A budapesti AI Symposium is remek példa erre. A kávészünetben több kutatóval is beszélgettem, és kiderült, hogy már sok közös projekt fut – miközben mások épp most ismerték meg egymás munkáját, és azonnal azon kezdtek gondolkodni, hogyan dolgozhatnának együtt. Az NTU és a HUN-REN által aláírt szándéknyilatkozat ugyanezt a szellemiséget tükrözi. Szót váltottam Philip Chiu professzorral is, aki a Hongkongi Kínai Egyetemről érkezett, és a prezentációjában bemutatta az NTU-val és a Szingapúri Nemzeti Egyetemmel (NUS) közös kutatását. Amikor megkérdeztem, hogyan ismerte meg az érintett kollégákat, elmesélte, hogy tíz évvel ezelőtt töltött el hosszabb időt Szingapúrban. Ez is arra emlékeztet minket, hogy a pályafutás elején kialakított kapcsolatok évekkel később komoly szakmai együttműködések alapjává válhatnak.

Ezért olyan lényegesek a csereprogramok, különösen a fiatal kutatók számára. Sok hosszú távú partnerség indul el azzal, hogy az emberek egyszerűen megismerik egymást a karrierjük elején. Ha ezek a kötelékek egyszer létrejönnek, később gyakran intézmények és országok közötti stratégiai együttműködések kiindulópontjává fejlődnek.

- A tehetséges szakember egyértelműen a teljes rendszer kulcseleme. Hogyan tudják Szingapúrba vonzani és ott is tartani a legjobb koponyákat?

- Egyszerre kell kinevelni a saját utánpótlást, és nyitottnak maradni a világ felé. Szingapúr sok évvel ezelőtt kezdett szisztematikusan befektetni a tehetséggondozásba olyan ösztöndíjprogramokkal, amelyek a kiemelkedő hallgatókat az alapképzéstől a doktori fokozat megszerzéséig támogatják. Ez erős hazai kutatóbázist hozott létre: olyan szakembereket, akik hazatérve most az egyetemeken, a kutatóintézetekben és az iparban gazdagítják a rendszert.

Ugyanakkor hatalmas előnyt jelentettek a globális tehetségek és azok a nemzetközileg elismert tudósok, akik Szingapúrba jöttek, és segítettek mentorálni a fiatal kutatóinkat. Gulyás Balázs professzor, a HUN-REN elnöke itt adott át nekem egy Sydney Brenner-bronzportrét – a Nobel-díjas tudósét, aki hosszú éveket töltött Szingapúrban, és akinek a hatása az orvosbiológiai kutatói közösségünkre sorsfordító volt. Rengeteg olyan fiatal kutatót mentorált, akik épp akkor fontolgatták az orvosbiológiai területet, vagy tértek vissza a doktori képzésükből. Az ilyen szintű mentorálás mély és tartós hatást gyakorol egy egész ország tudományos életére.

Olyan intézményeket is létrehoztunk, amelyek a nemzetközi együttműködést beépítik struktúrájukba, így az nem alkalomszerű esemény, hanem a mindennapok része. Erre példa a CREATE program, amely vezető külföldi egyetemeket von be szoros kutatási partnerségbe a hazai intézményeinkkel. Amikor a kutatók együtt dolgoznak – megosztva a labort, a gondolatokat és a problémákat –, új hálózatok szövődnek, és a képességek sokkal gyorsabban fejlődnek.

Az utóbbi időben a rendszer egyes részeit nagy, multidiszciplináris, úgynevezett „grand challenge” programok köré szervezzük. Az első ilyen projektünk az egészséges és aktív időskor, a longevity kérdéskörére fókuszál. Ez jól mutatja azt a szemléletváltást, ahogyan a legfontosabb kutatási kérdésekhez hozzá kell nyúlni: nem elszigetelt silókban, hanem több tudományág, intézmény és nemzetközi partner összefogásával egyetlen közös probléma köré.

Végső soron a tehetséges emberek vonzása nem csupán a pénzen múlik. Sokkal inkább azon, hogy az ígéretes kutatók látják-e: végezhetnek-e érdemi munkát, dolgozhatnak-e együtt más kiválóságokkal, és részesei lehetnek-e egy komoly, nyitott és ambiciózus ökoszisztémának. A megtartásuk is nagyrészt ezen áll vagy bukik. A tehetséges emberek oda akarnak tartozni, ahol folyamatosan fejlődhetnek, alkothatnak és tanulhatnak másoktól.