Ünnepélyes gálán adták át a HUN-REN 2025-ös elismeréseit

2025.12.05.

A magyar tudomány jeles képviselőit díjazta december 4-én a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN). A HUN-REN Kiválósági Díjat Gósy Mária Széchenyi-díjas nyelvész, az ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpont emeritus kutatóprofesszora vehette át. Kilenc fiatal kutatót Bárány Róbert Díjjal ismertek el, tíz kutatónak professor emeritus címet adományoztak. A HUN-REN elismerései, az oklevelek és az egyedi, művészi kivitelű kisplasztikák a tudományos teljesítmény erkölcsi megbecsülését szolgálják, egyben kifejezik a kutatók munkájának társadalmi jelentőségét és példát állítanak a fiatalabb generációk elé. 

„A HUN-REN-ben a tudományos kiválóságot, a kitartó, magas színvonalú munkát, a példamutatást, a tudás átadását, a fiatalok támogatását tartjuk értéknek. Ezt jeleníti meg a HUN-REN Kiválósági Díj, a Bárány Róbert Díj és az emeritus cím. A díjazottak mindenkinél jobban láthatóvá tették közösségünk erejét, sikereik mögött ott áll a többiek munkája is” – méltatta a díjazott kutatókat és a HUN-REN közösségét Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke.   

„A pályájuk különböző szakaszain járó magyar kutatók mind világszínvonalú teljesítmény nyújtanak. Munkájuk nemcsak egyéni teljesítményről szól, hanem a mögöttük álló közösségekről, iskolákról, műhelyekről és intézetekről” – hangsúlyozta Gulyás Balázs.  

Gulyás Balázs: a HUN-REN küldetése, hogy a tudomány eredményei mindenkihez eljussanak 

Az ünnepnek különleges jelentőséget adott, hogy a díjazottakat a HUN-REN most először saját, új székházában, valódi hálózatként ünnepelhette. „Az idei esztendő valódi mérföldkő a HUN-REN történetében, az új HUN-REN megszületésének éve. Lezárult egy korábbi korszak, és ezzel új fejezet nyílt a magyar kutatás világában. A HUN-REN sikere mindannyiunk közös eredménye” – hangsúlyozta az elnök.  

Kijelentette: „szervezetünk most erősebb és egységesebb, mint valaha, de soha nem volt még ekkora felelősségünk és küldetésünk. Azért dolgozunk, hogy a magyar tudomány ne csak önmagáért való érték legyen, hanem kézzelfogható módon szolgáljuk a társadalmat, a nemzetet, az emberek mindennapi életét. A célunk, hogy a kutatási eredmények eljussanak az egészségügybe, az oktatásba, a gazdaságba, a döntéshozás különböző szintjeire.”  

HUNREN_DíjátadóGála2025_251204_HRHQ_NM_040

Fotó: Marton Nagy

A HUN-REN elnöke külön köszöntötte a gálán Bárány Róbert Nobel-díjas orvos dédunokáját, Sigrid Bárányt. Mint mondta, a Bárány Róbert Díj és Sigrid Bárány jelenléte a magyar és a nemzetközi tudomány szoros kapcsolatára emlékeztet. „A HUN-REN feladata, hogy ezt a kapcsolatot tovább erősítsük, és hogy olyan közeget teremtsünk, ahol a Nobel-díjasainkhoz hasonló életművek és pályák megszülethetnek” – jelentette ki.   

Jakab Roland: a kutató áll a középpontban  

Jakab Roland vezérigazgató az ünnepi gálán kiemelte, hogy a HUN-REN Kiválósági Díj az itthon elérhető világszínvonal bizonyítéka, az emeritus címek az intézeteket és tudományos iskolákat évtizedeken át építő kutatók megbecsülését fejezik ki, a Bárány Róbert Díj pedig a fiatal kutatókba, az újító gondolatokba és a nemzetközi együttműködésekbe vetett bizalmat jelképezi. Hozzátette, hogy a társadalom, a gazdaság, az oktatás, az egészségügy mind számít a tudományos eredményekre, a tudásra, amelyet a HUN-REN közös erővel előállít. Jakab Roland kiemelte a HUN-REN központi egységeiben dolgozó munkatársak szerepét is, akik a hálózat kevésbé látható, mégis nélkülözhetetlen szereplői.   

Értékelése szerint mindezek a teljesítmények csak olyan szervezeti háttérrel válhatnak lehetővé, amely erős, átlátható és a kutatói munkát támogató módon működik. Mint mondta, ezt szolgálta a HUN-REN megújítása.  

HUNREN_DíjátadóGála2025_251204_HRHQ_NM_047

Fotó: Marton Nagy

„Olyan modell felé haladunk, amelynek középpontjában a kutatói munka áll, és amelyhez biztosított a hosszú távú, kiszámítható finanszírozás, valamint az erős stratégiai irányítás. Az új HUN-REN már működő valóság: bejegyzett sajátos jogállásúi szervezet, új irányítási struktúrával, Irányító Testülettel és Felügyelőbizottsággal, hálózatszintű felelősséggel” – jelentette ki. Hozzátette: az új működéssel csökkentik a felesleges kutatói adminisztrációt, biztosítják a gyors döntéshozatalt és az erőforrások átlátható tervezését.   

„Az a célunk, hogy a HUN-REN-ben több legyen a szakmai szabadság, és a kutatók valóban arra fordíthassák az idejüket és energiájukat, amihez a legjobban értenek: a tudományra” – jelentette ki. Hozzátette, hogy ezt szolgálják a kormányzattal közösen meghozott intézkedések, többek között a hosszú távú finanszírozás biztosítása és a béremelés. Mindez azt is elősegíti, hogy a kutatói életpálya vonzó legyen a fiataloknak és erősödjön HUN-REN a nemzetközi versenyképessége – hangsúlyozta a HUN-REN vezérigazgatója.  

A HUN-REN által 2025. december 4-én adományozott elismerések és a díjazott kutatók  

A HUN-REN Kiválósági Díjat Gósy Mária Széchenyi-díjas nyelvész, az ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpont emeritus kutatóprofesszora kapta 2025-ben 

A 2021-ben alapított HUN-REN Kiválósági Díjat olyan kutatónak ítélik oda, aki mind a hazai, mind a nemzetközi tudományos közösségben széles körű megbecsülésnek örvend, kiemelkedő szakmai életutat, kimagasló tudományos teljesítményt, kiváló kutatási eredményt, szabadalmat tudhat magáénak.  

HUNREN_DíjátadóGála2025_251204_HRHQ_NM_055 (1)

Fotó: Marton Nagy

A szakmai elismerés mellett a díjazott egy egyedi, művészi kivitelű kisplasztikát is átvehetett. A Bogdán Csilla és Zsemlye Ildikó képzőművészek által készített díjtárgy a szellemi alkotás folyamatát jeleníti meg: a kezdeti szikrából kiinduló, formálódó és végül megvalósuló ötlet útját. A kisplasztika a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat egyik alapértékét szimbolizálja: a tudományos szabadságot, mint a kreativitás és az innováció kibontakozásának feltételét.  

Gósy Mária bemutatása és a róla készült rövidfilm az alábbi linken érhető el. 

Kilenc fiatal kutató vehetett át HUN-REN Bárány Róbert Díjat  

A Bárány Róbert Díjat a HUN-REN olyan, 40 év alatti fiatal kutatói nyerhetik el, akik innovatív, kiemelkedő tudományos munkájukkal jelentős mértékben hozzájárulnak a tudomány fejlődéséhez. Ettől az évtől az elismerő oklevél mellé egyedi művészeti alkotás is jár. Szilágyi Csilla és Mindák Gergely képzőművészek alkotása egyszerre fejezi ki a növekedést és az előrehaladást, valamint a tudomány szilárd alapjait és a gondolat szabadságát.  

Az eredményes kutatói pályát professor emeritus címekkel ismerte el a HUN-REN 

A díjátadó gálán tíz kutató vehette át a kutató professor emeritus címet, amellyel a HUN-REN az eredményes kutatói pályáját, valamint a tudományszervezés területén végzett jelentős tevékenységet ismeri el. 

A Bárány Róbert Díjjal jutalmazott fiatal kutatók, Kutató Professor Emeritus címmel kitüntetettek névsora itt olvasható.

Megosztás