Az alapító okiratok előkészítése, a kutatói életpályamodell és a tervezett béremelés koncepciója is szerepelt a kutatóhelyvezetők értekezletén
A tanácskozás résztvevői a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) új szervezetének alapító okiratában és a létrejövő kutatási intézmények alapító okirataiban szerepeltethető fogalmakról, a finanszírozási-gazdálkodási, a belső ellenőrzési kérdésekről, valamint a kutatói életpálya-modell elveiről tárgyaltak.
Az Elnök az első napirendi ponthoz kapcsolódóan tájékoztatta a résztvevő kutatóhelyvezetőket arról, hogy a szaktárca folyamatosan dolgozik a HUN-REN alapító okiratának tervezetén. A HUN-REN új szervezetének megalapítása során az állam képviseletében a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter jár el. A főigazgatók és önálló intézetek igazgatóinak február 3-ki tanácskozását megelőző időszakban valamennyi kutatóhely megküldte a kutatási intézmények alapító okirataiban feltüntetendő, de még hiányzó adatokat, amelyek beépítésre kerültek a tervezetekbe, majd újabb egyeztetésre a KIM részére megküldte a HUN-REN Központ.
A 2024. december végén elfogadott jogállási törvény alapján a kutatóközpontok és önálló intézetek a HUN-REN-nek, mint sajátos jogállású jogi személynek önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységei lesznek, és kutatási intézményekként a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény 3. § 16a. pontja szerinti kutató-tudásközvetítő szervezetek. A kutatási intézmény mint származtatott jogi személy a HUN-REN-től elkülöníthető szervezettel és vagyonnal, a bejegyzését követően saját bankszámlával és adószámmal rendelkezik, gazdálkodását a HUN-REN Felügyelőbizottsága ellenőrzi. A kutatási intézmények saját nevükben polgári jogi és egyéb szerződéseket köthetnek, és az ezekből származó bevételeikkel – a HUN-REN belső szabályzatainak keretei között – maguk rendelkeznek.
A kutatóhelyvezetők megkezdték a finanszírozás javasolt rendszerének, a közfeladat-finanszírozás felhasználási céljainak észrevételezését a három nagy tudományterületen (LIFE, STEM, SHAPE). E témakörhöz tartozik a 18 milliárd Ft teljesítményalapú forrás, tehát a 2025-ös többletfinanszírozás alapelveinek rögzítése is, amely a HUN-REN hatásköre.
A szaktárca javaslata szerint a tervezett béremelést egy koherens koncepció részeként szükséges megvalósítani, és ennek megkerülhetetlen eleme egy transzparens és kiszámítható kutatói életpályamodell, amely vonzó életpályát jelent mind a fiatal, mind a tapasztalt kutatóknak, alkalmas a kiválóságok megtartására és hazavonzására, miközben ösztönzi és elismeri a teljesítményt.
A tanácskozás résztvevői tárgyaltak az új integrált pénzügyi, számviteli, eszköz- és készletgazdálkodási rendszerre történő átállásról, valamint a belső ellenőrzés átalakításáról, amelynek a szakmai koordinációját a HUN-REN Központ Ellenőrzési Osztály biztosítja. Szintén elhangzott, hogy a kutatóhelyvezetők hamarosan elnöki levélben kapnak részletes tájékoztatást az ezzel összefüggő tudnivalókról és a feladatokról.
Végül szó esett a kutatóhálózati adatbekérésekről is egy rövid beszámoló keretében. A HUN-REN Központ a Transzformációs Program részeként kért adatokat a kutatóhelyektől – egyebek között humán erőforrásról, ingó és ingatlanvagyonról, üzemeltetésről, innovációról, illetve – mentesítendő a kutatóhelyeket – közvetlenül az NKFIH-tól a pályázatokról. Előkészítés alatt vannak további adatbekérések kommunikációs, IT és tudományos-teljesítményértékelési témákban, valamint további pályázatokra vonatkozóan.
A HUN-REN vezetése továbbra is elkötelezett a pontos tájékoztatás mellett a kutatási hálózatot érintő megújulás folyamatáról.