Kiderült, miért fontos a szellemitulajdon-védelem a kutatásoknál
A szellemitulajdon-védelem volt a témája azon előadásoknak, amelyeket júniusban tartottak a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben (KOKI). Az előadók gyakorlati példákkal mutatták be a szabadalmaztatás kritériumait és az eljárás lépéseit, valamint megosztották a szabadalmi eljárások során szerzett tapasztalataikat is.
A programot Dr. Sári Patrícia, a HUN-REN Központ Innovációs Főosztályának innovációs menedzsere nyitotta meg, aki előadásában a legfontosabb iparjogvédelmi fogalmakat és hatályos jogszabályokat ismertette. A folytatásban a HUN-REN KOKI szabadalmaztatásban jártas kutatói beszéltek találmányaikról, amelyeket potenciális gazdasági és társadalmi hasznosulásuk reményében iparjogvédelmi eljárásba vontak.
Dr. Kovács Krisztina, a Molekuláris neuroendokrinológia kutatócsoport csoportvezetője a Lactiplantibacillus plantarum rendszertani egységbe tartozó tejsavbaktériummal végzett kutatásaik eredményeit mutatta be.
Dr. Gereben Balázs, a Molekuláris sejt metabolizmus kutatócsoport vezetője „A pajzsmirigyhormon hatás mérése egérben és emberben” címmel tartott előadást. A kutatási projekteket Dr. Fekete Csabával, az Integratív neuroendokrinológia kutatócsoport vezetőjével szoros együttműködésben valósítják meg. A kutatók a humán gyógyászatban is hasznosítható, sérülést nem okozó diagnosztikai rendszert is kidolgoztak, melyre folyamatban van a szabadalmi védettség megszerzése. Az előadó ismertette azt a szabadalmaztatási stratégiát, mellyel sikerült a THAI egérmodell szabadalmi oltalmát itthon és több külföldi országban is elnyerni.
Dr. Szalay Gergely, a Neuronhálózat és dendritikus aktivitás kutatócsoportjának kutatója az egerekre optimalizált, Moculus fantázianevű virtuális valóság-rendszer megalkotásának folyamatát mutatta be. A rendszert a BrainVisionCenter Kutatóintézet és Kompetenciaközponttal együttműködve, Dr. Dobos Gergely vezetésével fejlesztették ki. Az agykutatás egyik kiemelten fontos területe a tanulási mechanizmusok vizsgálata, és a most megalkotott Moculus jelentősen felgyorsítja a vizuális tanulási mechanizmusok megismerését.
Dr. Morovján György, az Egis Gyógyszergyár Zrt. szabadalmi osztályvezetője megismertette a hallgatósággal és össze is hasonlította a gyógyszerfejlesztés során fellépő gyógyszerszabadalmak típusait: termék típusú, eljárás hatóanyagok/ készítmények előállítására, vagy diagnosztikai/terápiás jellegű eljárások.
A záró előadást a program szervezője, Ungváriné Dr. Winkler Zsuzsanna, a HUN-REN KOKI innovációs menedzsere tartotta. A megjelentek számára legfontosabbnak tűnő témát választotta, az intézet szellemi tulajdon kezelési szabályzata alapján ismertette a kutatóhelyen történő találmányi bejelentés menetét.
Az eseményről bővebben itt lehet olvasni.