Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) által támogatott Királyok, szentek, monostorok kutatási program keretében 2022 májusa és júliusa között került sor a Bakonybél–Szentkút lelőhely régészeti kutatására. Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) szervezésében, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének kutatója, Nagy Szabolcs Balázs vezetésével megvalósuló projekt keretében a szakemberek többek között feltárták azt a sziklaüreget, amely a legenda szerint a magyar történelem első vértanújaként számon tartott Szent Gellért velencei bencés szerzetes lakhelye volt bakonybéli remetéskedése idején. A feltételezések szerint zarándokhelyként szolgáló területen található üreg, valamint az egykor a szomszédságában álló, a feltárás alapján vélhetően hozzá kapcsolódó kápolna használatának pontos részletei máig nem ismertek, azonban az előkerült fém és kerámia leletanyag meggyőzően alátámasztja a mélyedés középkori vagy korábbi eredetét, valamint a lelőhely intenzív Árpád-kori használatát.
Előzmények
A mostani projekt keretében szintén feltárt bakonybéli bencés monostor épületegyüttesétől alig 1 kilométerre délre fekvő Szentkút lelőhelyen először 2016–17-ben zajlott tudományos célú tervásatás. Az akkori munkálatok során a 19. századtól kálváriadombként használt, Borostyán-kőnek nevezett sziklaszirt tetején egy nagyobb méretű üreg részletét találták meg, benne egy hozzávetőleg 12-14. századi, kőből épült, falfestéssel díszített kápolna omladékával. A kutatók akkor megállapították, hogy az omladékban ránk maradt épület a bencés monostor egykori Szűz Mária-kápolnája lehetett, amely IX. Gergely pápának a monostor birtokjogi és egyházjogi kiváltságait megerősítő, 1230-ban kiadott privilegiális oklevele szerint Szent Gellért sziklája felett („supra rupem sancti Gerardi”) állt. A Pannonhalmi Bencés Főapátsági Levéltárban őrzött oklevél szövegéből kiderül, hogy a monostor birtokaihoz tartozott többek között „az a terület teljes terjedelmében, ahol a fent nevezett monostor áll, ugyanazon a helyen a Szent Gellért sziklája fölé emelt Szűz Mária kápolna, valamint Mária Magdolna kápolnája a Soruul (= Sarvaly) kert fölött” (Baán Izsák fordítása).
Szent Gellért sziklájának említése a IX. Gergely által 1230-ban kiadott oklevélben
A bakonybéli bencés monostort 1018-ban alapította Szent István király, létrehozásában tevékeny részt vállalt Gizella királyné, aki ‒ az oklevél fennmaradt töredékei szerint ‒ többek között adományokat tett a monostornak. A velencei származású Szent Gellért életrajzából ismert, hogy nem sokkal a Magyar Királyságba érkezését követően, körülbelül 1023-tól hét esztendőt töltött remeteként a bakonybéli erdőben. Innen az államalapító király a marosvári – később csanádi – püspökség élére szólította, majd 1046-ban a Gellért-hegyen mártírhalált halt. A pápai oklevélben is említett szikla középkori megnevezése nyilvánvalóan Szent Gellért bakonybéli remeteségéhez köthető. Bár a sziklaüreg teljes feltárására a korábbi tervásatás alkalmával nem kerülhetett sor, a mélyedés kápolna melletti elhelyezkedése és a helyszínnek a remeteség hagyományán belüli jelentősége számos kérdést felvetett.
Az ásatási helyszín, a kálvária mentén megközelíthető sziklaplató, az úgynevezett Borostyán-kő
A sziklaüreg mostani feltárása
A sziklaüreg teljes feltárása csak most történt meg. A régészeti ásatás a BTK szervezésében, Nagy Szabolcs Balázs ásatásvezető régész irányításával, a Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi természettudományi múzeumi részlegének szakmai segítségével valósult meg.
Az üreg betöltésének eltávolítása az ásatási helyszín és a lelőhely adottságai miatt nem a megszokott módon zajlott
A részben barlangászati módszerekkel végzett kutatás mindenhol elérte a sziklaüreg szélét és alját, amely a külső járószinttől számítva közel 5 méter mélyen húzódik. Az üreg formája alapján végre egyértelműen eldőlt az egyik legfontosabb kérdés: a legmélyebb rész szabályos, közel négyzetes alaprajzú – kb. 1,2 × 1,2 m –, azaz a mélyedés kétségtelenül mesterséges kialakítású. E legmélyebb rész betöltéséből is napvilágra került néhány középkori lelet, közöttük egy nagyvonalúan megmunkált, a kápolna törmelékéből származó vörös faragott homokkő. A sziklaüreg ismeretek szerinti 15-16. század során megkezdődött betöltődése csak a 19. század elején fejeződött be, amikor eredeti rendeltetése már feledésbe merült.
A kálvária melletti feltárási terület. Jól látható a sziklaüregbe vezető kialakítás
Az újkori történeti források és az előkerült leletanyag egyaránt amellett szólnak, hogy az üreget a középkorban vagy esetleg korábban létesítették. A szórványos őskori és római kori leletek alapján elképzelhető, hogy voltak az Árpád-kornál korábbi előzményei, azonban ha így is volt, a középkor során újra kitisztították és feltehetőleg átalakították a mélyedést. Az üreg legalján ugyanis nem mutatkozott semmiféle korai kultúrréteg, a sziklaplatóba mélyülő meredek oldalfalakon pedig az évszázadok során minden bizonnyal jelentős humusz- vagy mállott dolomitréteg mosódott volna be a mélyedés pereme felől.
Az üreg aljára valószínűleg kelet felől lehetett leereszkedni, mivel ezen az oldalon a legkevésbé meredek az oldalfal, emellett itt olyan mestereséges megfaragásnak tűnő jelenségek is láthatók a szikla felszínén, amelyek feltehetően egy faszerkezetű lejáróval magyarázhatók.
A sziklaüreg 1,2 × 1,2 m kiterjedésű alja, mélysége a jelenlegi járószinttől 5 méter
A sziklaüreg szoros kapcsolatban állhatott az említett oklevélben Szent Gellért sziklája fölöttiként leírt Árpád-kori Szűz Mária-kápolnával, amelynek törmeléke az üreg betöltéséből került elő. A középkor során Szent Gellértről elnevezett kápolna és az ugyanazon a sziklakiemelkedésen található, vele egykorú mélyedés nagy valószínűséggel összetartozott, mivel rendszeres tisztítás vagy valamilyen lefedés nélkül az üreg fokozatosan feltöltődött volna, és nem érte volna meg a kápolna romba dőlését. Ennek ellenére a habarcsba rakott kőfalú épület valószínűleg nem közvetlenül az üreg fölött emelkedett. A sziklaüreg és a kápolna – amely bizonyosan valahol a mélyedés mellett állt a sziklaplatón – minden bizonnyal az itt élt 11. századi remete szentek, Szent Gellért és Szent Günther vélt vagy valós jelenlétével, itt-tartózkodásuk emlékével állhat szoros összefüggésben. A barlangi remeteség párhuzamai a keleti kora keresztény szentek világába vezetnek, de például a bencés rend alapítója, nursiai Szent Benedek élettörténetében is fontos szerepet játszik a sziklabarlangban való remetéskedés. A szentek életéről szóló beszámolók szerint ő a Tivoli környéki hegyek egyik nehezen megközelíthető barlangjában töltött több évet, ahol az élelmezését is külső segítséggel oldották meg.
A sziklaüreg 3D fotogrammetriás képe az észak-déli irányú metszetben
Az üregnek tehát szakrális szerepe lehetett, használatának pontosabb részletei azonban nem ismertek. Továbbra is nyitott kérdés, hogy a legmélyebb, négyzetes részén mindössze körülbelül 1,5 m2 alapterületű, összességében hozzávetőleg 8-10 m2 hasznos belterületű mélyedést lakhatták-e a középkor során, akár maga Szent Gellért, akár a monostori közösségi életet remetei magányra cserélő későbbi szerzetesek, vagy a sziklaüregnek esetleg csak később, a helyi szentkultusz előmozdításában szántak szerepet. Akár remeteség működött, akár kegyhely alakult ki a helyszínen, vagy akár mindkettő, a sziklaplatón, valamint a sziklakiemelkedés lábánál és oldalsó teraszain felgyűlt fém és kerámia leletanyag meggyőzően alátámasztja a lelőhely intenzív Árpád-kori használatát.
A kutatási munkálatokat a szakemberek az ELKH által támogatott monostorkutatási projektek eredményeit ismertető konferencián mutatják majd be az érdeklődőknek idén novemberben.