„Az új szervezet létrehozásához szükséges feladatok jelentős részét elvégeztük”
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat április 10-i szimpóziumán Sótyné Hoffer Beáta működtetésért felelős vezérigazgató-helyettes és Gergics Márk, a Transzformációs Projektiroda (TPI) vezetője ismertette a kutatási hálózat megújításában elért mérföldköveket, a tematikus alprogramok eredményeit, valamint a következő lépéseket.
„Ez volt a mi nagy sprintünk, komoly projektszakaszon vagyunk túl. Az új szervezet létrehozásához szükséges feladatok jelentős részét elvégeztük az összes alprogramban, de még előttünk áll, hogy az egyelőre papíron létező koncepciókat átültessük a napi gyakorlatba” – ezzel a felütéssel indította Hoffer Beáta működtetési vezérigazgató-helyettes a közös prezentációt.

Fotó: DKP Visual Kft.
Az átalakulás tervezett menetrendjét bemutató ábra felidézte a kutatási hálózat megújításának szakaszait, amelyek közül a kezdeti tervezési fázis után most a stabilizáció időszaka zárult le.
A stabilizációs projektszakasz jelentősége
„Az elmúlt négy hónapban a TPI elsődleges feladata volt, hogy átvizsgálja a HUN-REN törvényben meghatározott, leghamarabb április 1-jén megvalósuló átállásának szempontjából kritikus működési és tudományszervezési folyamatokat, valamint a kutatási infrastruktúrát, és biztosítsa, hogy azok a sajátos jogi személyiséggé alakulás után is zökkenőmentesen működjenek, valamint hogy a hálózat intézményei az átmenet során is folyamatosan elláthassák alapfeladataikat” – foglalta össze Gergics Márk, a TPI vezetője a stabilizációs projektszakasz lényegét.

Fotó: DKP Visual Kft.
Ugyancsak az elmúlt időszak feladataként teljesült, hogy a TPI irányításával működő tematikus alprogramok munkatársai elkezdték kialakítani azt a szervezeti és működési keretet, amely legjobban illeszkedik a HUN-REN vezetésének víziójához. A cél, hogy a Magyar Kutatási Hálózat hosszú távon is versenyképes, innovatív és fenntartható, a nemzetközi tudományos életben is meghatározó intézményként működjön.
A stabilizációs időszak legfontosabb eredménye, hogy a HUN-REN valamennyi kritikus működtetési és tudományszervezési területen rendelkezik átállási forgatókönyvvel.
Az alprogramok munkájának eredményei
A szervezeti és működési modell megújításához kapcsolódóan számos feladat már befejeződött. Megalkották az új irányítási modellt, valamint elkészült a közfeladat-finanszírozási szerződés tervezete. Ezzel párhuzamosan létrejött az új szervezeti ábra, a funkciók részletes leírásával, és elkészült az alapító okirat, valamint a szervezeti és működési szabályzat is mind a hálózat egészére, mind az egyes kutatóhelyek számára.
A teljesítményalapú működésre való átállásban eddig elért eredményként meghatározták a HUN-REN szintű indikátorok halmazát, amely az alaptevékenységek mérését szolgálja. A munka azonban folytatódik: jelenleg is zajlik az új indikátorrendszer részletes kidolgozása, beleértve az egyes indikátorok definícióját, a kiindulási értékeket, célokat, mérési időpontokat, adatforrásokat és a monitorozási elveket. Emellett a három fő tudományterületre lebontva zajlik az indikátorok és a finanszírozás meghatározása.
Az alprogramok szakértői elemzik a HUN-REN kutatóintézeteinek pályázati adatait és folyamatait, azonosítják a szűk keresztmetszeteket és dolgoznak a megoldási javaslatokon. Megnyugtatóan sikerült tisztázni a nemzetközi pályázati konstrukciókban való részvételhez szükséges feltételek teljesülését is. További cél a hatékony pályázati stratégia alapelveinek kialakítása.
Az innovációs alprogramban is lezárult több feladat: elkészült a HUN-REN szabadalmi nyilvántartása és a hozzá kapcsolódó szabályozási háttér. Folyamatban van a Technológiai Transzfer Vállalat (TTC) megalapításához kapcsolódó feladatok előkészítése, továbbá ötletgyűjtés zajlik arra vonatkozóan, hogyan lehetne optimalizálni az innovációs menedzserhálózat működését.
A többi alprogramhoz képest később létrehozott kutatói életpályamodell alprogramban fejlesztés alatt állnak a kutatói munkakörcsaládok és -szintek, amelyekkel egy világos és átlátható karrierút rajzolódik ki a HUN-REN kutatói számára. A tenure rendszer kidolgozása is előkészítési fázisban van, csakúgy, mint a javadalmazási rendszer korszerűsítése és az egyéni teljesítményértékelés alapelveinek meghatározása.
A gazdálkodásoptimalizációs és a vagyongazdálkodási alprogram keretében több kritikus feladat már befejeződött. Sikeresen lebonyolították az intézmények bezárásához és megnyitásához kapcsolódó feladatokat, valamint egységesítették az Ecostat rendszert, amely így közös platformként szolgálhat a további működéshez.
Jelenleg zajlik az intézménybezárásokhoz kapcsolódó leltári feladatok végrehajtása, továbbá részletes terv készül az MTA vagyonelemeinek átvételére. Emellett kidolgozás alatt áll egy új létesítménygazdálkodási szolgáltatási koncepció, valamint a menedzsment információs rendszer koncepcionális tervezése is folyamatban van.
A humánerőforrás alprogram dolgozik a bérfejlesztési koncepción, és biztosítja a bér- és munkaügyi átállás zökkenőmentes lebonyolítását, amint a jogi státuszváltás lehetővé válik. A munkatársak konszoldidálták a munkaköri kategóriákat az egész hálózatra kiterjedően. Emellett kidolgozás alatt áll a teljesítményértékelési és célkitűzési keretrendszer, amely alapja lesz a szervezet jövőbeni emberi erőforrás stratégiájának.
Az IT alprogramban létrehozták az egész hálózatból elérhető extranet platformot, valamint megvizsgálták az NIS2 kiberbiztonsági irányelvnek való megfelelést. A még futó feladatok közé tartozik a Szolgáltató Központ koncepciójának előkészítése és a licencszerződések felülvizsgálata.
A kommunikációs és változásmenedzsment alprogramban folyamatos feladat a változások külső-belső kommunikációja; elindult, és egyre színesebb tartalommal informálja a hálózat valamennyi munkatársát az extranet, amelynek szerkesztését az alprogram társvezetői látják el. Létrejött a megújuló HUN-REN márkastratégiája, és folyamatban van a változásmenedzsment-koncepció megvalósítása, amely fókuszcsoportokkal is támogatja a hálózaton belüli strukturális átmenetet és fejleszti a szervezeti kultúrát.
Az első mérföldkő sikeresen teljesült – most a stabil kivitelezés és a hosszú távú kiválóság megvalósításának időszaka következik. A szervezet és a működés komplex megújítása várhatóan 2027 végére valósul meg teljeskörűen.