Az innovációs és kutatási partnerségek bővítéséről egyeztettek a HUN-REN vezetői az Egyesült Királyságban
2026. január 12–14-én Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke és Jakab Roland a kutatóhálózat vezérigazgatója hivatalos látogatást tett Londonban és Oxfordban a HUN-REN nemzetközi jelenlétének erősítése, valamint a Magyar Kutatási Hálózat és brit partnerek közötti együttműködések bővítése érdekében. A program során a delegáció tagjai találkoztak Kumin Ferenc Magyarország londoni nagykövetével, majd Oxfordban egyeztetéseket folytattak az Oxfordi Egyetem rektorával, Irene Tracey professzorral, valamint az Oxford University Innovation vezetésével.
A HUN-REN vezetői a látogatás során bemutatták a megújult HUN-REN-t, megismertették annak innovációs és kutatási potenciálját a brit szakmai körökkel, és azon dolgoztak, hogy megerősítsék a HUN-REN és az oxfordi intézmények közötti stratégiai partnerséget. A látogatás programja kiemelten a mesterséges intelligencia, az élettudományi és biobank együttműködésekre, az Oxfordi Egyetemmel való stratégiai kapcsolatok erősítésére, valamint a technológia-transzfer és az innovációs partnerségek fejlesztésére fókuszált.
A HUN-REN kutatási intézményei és oxfordi intézmények között már számos közös projekt zajlik, többek között az Alzheimer-kór kutatása, az űrkutatás, valamint a molekuláris biológia területén. A mostani látogatás további célja volt az is, hogy ezekre építve új, nagy volumenű nemzetközi projektek induljanak, amelyek a HUN-REN tudományos pozícióját erősítik Európában és világszerte.
Személyes egyeztetések Londonban és Oxforban
A látogatás során Gulyás Balázs és Jakab Roland a Magyar Nagykövetségen egyeztetett Kumin Ferenc nagykövettel és Melanie Seymourral a HUN-REN Irányító Testületének tagjával, többek között áttekintették a HUN-REN és az Egyesült Királyság közötti kutatási kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit.
Oxford University Innovation Európa egyik legaktívabb technológia-transzfer központja, eddig több mint 100 spinout céget hozott létre és több ezer licencmegállapodást kezel. Az Oxford University Innovation vezérigazgatójával, Mairi Gibbs-szel folytatott megbeszélés középpontjában a technológia-transzfer és spinout lehetőségek, ill. a HUN-RENTECH és az Oxfordi Egyetem közötti kapcsolatok erősítése álltak.

A HUN-REN vezetői az Oxfordi Egyetem rektorával, Irene Tracey professzorral.
Az Oxfordi Egyetem a világ egyik vezető kutatóintézménye, Európa egyik legaktívabb innovációs központja, 1096 óta működik, és kiemelt szerepet játszik a globális tudományos együttműködésekben. A delegáció az Oxfordi Egyetem rektorával, Irene Tracey professzorral tárgyalt a stratégiai kutatási együttműködések bővítéséről. A megbeszélés kiemelt témái között szerepelt a mesterséges intelligencia, az élettudományi kutatások, és az innováció. Az Oxfordi Egyetemmel való partnerség kiváló lehetőséget jelent és új lehetőségeket nyit a HUN-REN kutatói számára közös kutatási projektek és fejlesztések indítására.

