Rendkívüli IT-ülés péntek délután – napirenden a bérrendezés és az ELTE-kezdeményezése

2025.06.20.

A HUN-REN elnöke az Irányító Testület három tagjának kezdeményezésére péntek délutánra rendkívüli ülésre hívta össze a fő döntéshozó testületet. Az ülés egyik fő témája a HUN-REN munkatársai számára korábban megígért bérrendezés fedezetének biztosítása. A vezetés célja, hogy a vállalt bérrendezés a lehető legkorábban és teljeskörűen megvalósulhasson.

A rendkívüli ülés másik napirendi pontja az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) javaslata, amely szerint az ELTE a jelenleginél szorosabb, szervezetileg is megerősített együttműködést kíván kialakítani a HUN-REN humántudományi kutatóközpontjaival. A megkeresést követően az elmúlt napokban a HUN-REN vezetése egyeztetett a HUN-REN kutatóhelyek vezetőivel, az egyetem rektorával és kancellárjával, valamint kapcsolatba lépett az ELTE fenntartójával is. A célunk, hogy stratégiai és szakmai szempontból is átgondolt, megalapozott és minden érintett számára megnyugtató megoldás szülessen.

A HUN-REN elkötelezett amellett, hogy megerősítse és új fejlődési pályára állítsa a közfinanszírozott magyar kutatást és innovációt. A HUN-REN kutatóhelyek kiszámítható finanszírozása, működési környezete, valamint munkatársaink jogviszonya biztonságban van.

A pénteki ülésről, valamint az ott születő döntésekről a HUN-REN közösségét haladéktalanul tájékoztatni fogjuk.

Megosztás