Az indoeurópai nyelvek eredetének hiányzó láncszemét tárták fel magyar kutatók segítségével

Hol rejlik az indoeurópai nyelvcsalád eredete? Erre a kérdésre kereste a választ az a több mint 130 szakemberből álló nemzetközi kutatócsoport, amely az elmúlt években több mint száz, a Kr. e. 6400-2000 közötti időszakra keltezhető eurázsiai lelőhelyről 435 őskori ember DNS-ét elemezte.

A kutatásban a mai Magyarország területén található őskori közösségek régészeti, fizikai antropológiai és archeogenomikai elemzésével vettek részt a HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet és a HUN-REN BTK Régészeti Intézet, az ELTE TTK Embertani Tanszék, a Szegedi Tudományegyetem, a Déri Múzeum, a Damjanich János Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai.

Az indoeurópai nyelveket, amelyek száma meghaladja a négyszázat, és olyan fő csoportokat foglalnak magukban, mint a germán, a román, a szláv, az indoiráni és a kelta nyelvek, ma - a modern európai lakosság többségén túl - a világ népességének közel fele beszéli.

Ezek a nyelvek a proto-indoeurópai nyelvből fejlődhettek ki, amelynek eredetét és elterjedését a történészek és nyelvészek a 19. század óta vizsgálják. Ismereteik azonban még mindig hiányosak a nyelvcsalád eredetéről.

A korábbi genetikai tanulmányok már kimutatták, hogy a Fekete- és Kaszpi-tengertől északra található Pontusz-Kaszpi sztyeppevidéken egykor elterjedt úgynevezett Jamnaja kultúra közösségei a Kr. e. 3100 körüli időszaktól kezdődően mind nyugat felé Európába, mind kelet felé, Közép-Ázsiába is kiáramoltak.

A terjeszkedés eredményeként nagy számban jelentek meg a jellegzetes halmok, úgynevezett kurgánok alatti temetkezések a magyarországi Alföldön is.

Az új kutatás eredményei alapján Kelet-Európában és Délnyugat-Ázsiában a Kr. e. 5-4. évezred időszakában három genetikai átmenetet sikerült kimutatni.

Az első a Kaukázus-Alsó-Volga-vidéki, amelyben a kaukázusi vadászó-gyűjtögető népesség genetikai öröksége volt a meghatározó. A második, Volga-vidéki genetikai gradiens a Kaukázus-Alsó-Volga-vidéki népek és a Felső-Volga menti, kelet-európai vadászó-gyűjtögető eredetű populációk keveredéséből jött létre. A harmadik, Dnyeper-gradiens a nyugatra húzódó Kaukázus-Alsó-Volga-vidék közösségek és a Fekete-tenger északi partvidékén élő újkőkori vadászó-gyűjtögető közösségek keveredéséből alakult ki a Dnyeper folyó mentén.

A genetikai eredmények alapján közvetlenül belőlük alakult ki a későbbi Jamnaja kultúra alapnépessége Kr. e. 4000 körül, amely ezt követően gyors népességnövekedésnek, majd a kedvező klimatikus és környezeti adottságoknak köszönhetően terjedésnek indult.

Ezen "sztyeppei ősök" genetikai állományának megjelenése Eurázsia-szerte tetten érhető a Kr. e. 3100-1500 közötti időszakban.

Az elmúlt 5000 év demográfiai eseményei közül ez, a sztyeppevidékről kiinduló Jamnaja kiáramlás gyakorolta a legnagyobb hatást az európai emberek genetikai állományára is, és - bár a nyelv és a genetikai leszármazás nem mindig fedi egymást - így is valószínűsíthető, hogy az indoeurópai nyelvek elterjedésével is kapcsolatba hozható népességtörténeti jelenséggel állhatunk szemben.

Az indoeurópai nyelvek egyetlen olyan ága, amely korábban nem mutatott sztyeppei előzményeket, az anatóliai volt, beleértve a hettitát is, amely valószínűleg a nyelvcsalád legrégebbi elszakadt ága, és ezért egyedülálló módon őrizte meg azokat a nyelvi archaizmusokat, amelyek az összes többi indoeurópai ágból eltűntek.

A frissen megjelent tanulmány felvetése alapján ez a közösség genetikai értelemben a most újonnan felfedezett Kaukázus-Alsó-Volga-vidéki gradienssel hozható összefüggésbe.

Ennek felismerése jelentheti azt a hiányzó láncszemet, amely genetikailag és ezáltal áttételesen nyelvészetileg is megteremti a kapcsolatot az eneolitikum időszakában az Észak-Kaukázus és a Volga alsó folyása közötti sztyeppevidéken és az Anatóliában a hettita korszak előtt vagy alatt élt közösségek között.

A tanulmány eredményei alapján tehát az egykori Jamnaja közösségek genetikai őseinek mintegy 80 százaléka a most felfedezett Kaukázus-Alsó-Volga-vidéki csoporttól származik.

Ugyanez a csoport tekinthető a bronzkori Közép-Anatóliában élt, hettita nyelvet beszélő közösségek egyik, legalább egy tized részbeni ősének is.

Mindezek alapján a Kaukázus-Alsó-Volga-vidéki csoport az összes indoeurópai-nyelvet beszélő népességgel kapcsolatba hozható, és ezzel a legjobb jelölt arra a népességre vonatkozóan, amely az Észak-Kaukázus és az Alsó-Volga vidékén a proto-indo-anatóliai nyelvet, a hettitát és az összes későbbi indoeurópai nyelv ősét beszélte.

A Magyarországról származó genetikai minták a Jamnaja közösségek legnyugatabbi elterjedési területéről, az elmúlt évtizedekben feltárt alföldi halmok temetkezéseiből (Dévaványa, Kunhegyes, Nagyhegyes, Sárrétudvari és Mezőcsát) származnak.

Az új eredmények alapján is bizonyosságot nyert ezen egyének kelet-európai genetikai kapcsolatrendszere. Az ezt megelőző időszakból, Kr. e. 4200 körülről származik egy különleges temetkezés Csongrád-Kettőshalom lelőhelyről.

Az itt eltemetett férfi az egyik legkorábbi, genetikai alapon is igazolt sztyeppei eredetű egyén a Kárpát-medencében, akinek a Volga folyó mellett is azonosították az előzményeit.

A magyarországi lelőhelyekről származó emberi DNS-mintákat részben a HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet laboratóriumában, részben a Bécsi Egyetemen és a Harvardon dolgozták fel.

A számos projektben vizsgálat alatt álló közösségekről további régészeti, nyelvészeti, antropológiai, archeogenomikai eredmények várhatók a közeljövőben.