A legjobb kutatókra és együttműködésekre van szükség a jövőben

2025.01.27.

A neuroképalkotás és a teranosztika (terápia és diagnosztika) legújabb fejlesztései álltak a középpontban a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontban tartott nemzetközi workshopon, ahol a terület vezető kutatói osztották meg kutatásaik legfrissebb eredményeit. Az eseményen Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke megerősítette a kutatóhálózat jelenlegi és jövőbeli nemzetközi együttműködéseinek stratégiai jelentőségét, kiemelve a közös munkák innovációt segítő szerepét. Az eseményen részt vett a Stanford Egyetem, és a szingapúri Nanyang Technological University egy-egy vezető kutatója is.

„Gondoskodnunk kell a jövő generációiról, ezért kiemelt figyelmet kell fordítanunk a tehetségtoborzásra és a fiatalok támogatására. Célunk, hogy minden kutatónk számára biztonságos, tervezhető és nemzetközi szinten is versenyképes karrierutat biztosítsunk” – hangsúlyozta a szakmai előadássorozat köszöntőjében Gulyás Balázs. A két világhírű kutató, valamint a terület magyar szakembereinek részvételével zajló rendezvényen a kutatóhálózat elnöke globális kontextusba emelte a HUN-REN megújulási célkitűzéseit. Elmondta, hogy a december 17-én elfogadott törvény nyomán a HUN-REN bevezeti   a teljesítményalapú finanszírozást, ami jelentős forrásemeléssel jár együtt, és megteremthetők a kutatói életpályamodell alapjai. A korábban lefektetett célkitűzéseket sorolva hangsúlyozta, hogy az értékkövető finanszírozás a felelős ingatlangazdálkodás és -fejlesztés, valamint a bérrendezés záloga is. „A karrierút mindenkinek nagyon fontos, legyen szó fiatal vagy szenior kutatókról” – fogalmazott Gulyás Balázs a szervezeten belüli életpályamodell kialakításához kapcsolódó tervekről.

Ahogy azt a kutatóhálózat elnöke is leszögezte, a Molekuláris képalkotás és teranosztika workshop egyedülálló lehetőséget biztosít a HUN-REN kutatói számára, hogy neves szakértőkkel és legújabb kutatásaikkal találkozhassanak, valamint nemzetközi kapcsolatokat építhessenek. A nemzetközi szempontból is jelentős tudásmegosztás hozzájárulhat ahhoz, hogy a HUN-REN meghatározó szereplőjévé váljon a neuroképalkotás-kutatás és a személyre szabott orvoslás nemzetközi mezőnyének.

Molekuláris képalkotás workshop

Fotós: Donat Kekesi

„Mind a legjobb nemzetközi partnerek támogatása, mind a nemzetközi hálózatépítés például Szingapúrban, Japánban, Koreában, Hongkongban és természetesen a világ többi részén kulcsfontosságú a HUN-REN kiemelkedő kutatóhálózattá válásában. Nyitottak vagyunk az ötletekre, és minden kezdeményezést támogatunk, amely ezt a célt szolgálja” – hangsúlyozta az elnök, arra bátorítva a résztvevőket is, hogy használják kapcsolatrendszerüket és osszák meg javaslataikat.

A rendezvényen a neuroképalkotás és a teranosztika két nemzetközi szaktekintélye, Ramasamy Paulmurugan, a Stanford Egyetem molekuláris képalkotó programjának kutatóprofesszora, valamint Parasuraman Padmanabhan, a szingapúri Nanyang Technological University Neuroimaging Kutatóközpontjának igazgatóhelyettese tartott előadást.  Ramasamy Paulmurugan a rákos sejtek korai észlelésével kapcsolatos kutatási eredményeit ismertette a közönséggel, bemutatva a speciális mikrobuborékok szerepét a daganatok, kiemelten az agytumorok felismerésében és lokalizálásában. Parasuraman Padmanabhan is úttörő kutatási módszerekről számolt be a kurkumin gyógyászati alkalmazási lehetőségeiben. Elért eredményei a neurodegeneratív civilizációs kórképek, például a rettegett Alzheimer-kór kezelésében hozhatnak előrelépést.

Gulyás Balázs mindkét külföldi kutatóval hosszú távú szakmai és baráti kapcsolatot ápol, amit közös kutatási eredmények is igazolnak. A HUN-REN elnöke szakmai előadásában egy nagyon fontos téma újszerű megközelítéséről számolt be: a traumás agysérülés kezelésére tervezett célzott terápiás módszerekről beszélt szénalapú nanoklaszterekkel. Ezek a sérülések egyre gyakoribbak egyebek között a közlekedési és sportsérülések számának növekedésével, és komoly klinikai kihívást is jelent a sérültek életének, valamint szellemi és testi épségének megőrzése vagy helyreállítása. Gulyás Balázs emlékeztetett rá, hogy a kutatásukban nemcsak diagnosztikai megoldásokat keresnek, hogy sérülés után mielőbb azonosítani lehessen a diagnózist, hanem a terápiás lehetőségeket is szeretnék bővíteni, emellett preventív megközelítéseket is keresnek.

A hazai kutatók közül a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontjának kutatói mutatták be eddigi eredményeiket és jövőbeli terveiket. Előadást tartott Vakli Pál, a HUN-REN TTK Agyi Képalkotó Központjának vezető munkatársa, Tóth Brigitta, a HUN-REN TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézete Hang- és Beszédészlelési Kutatócsoportjának vezetője, valamint Hillier Dániel, a HUN-REN TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézete Látás Rendszerszintű Neurobiológiája Kutatócsoportjának vezetője.

A workshop a szakmai tudásmegosztás mellett mérföldköve a HUN-REN nemzetköziesedésének is, hiszen erősíti a Magyar Kutatási Hálózat együttműködését a világelső Stanford Egyetemmel a radiológia és a molekuláris képalkotás terén, valamint a szingapúri Nanyang Technológiai Egyetemmel (NTU) is, hiszen a két intézmény 2024 októberében egyetértési megállapodást írt alá.

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat célja, hogy Európa egyik leghatékonyabb kutatási szervezetévé váljon, és jelentős mértékben hozzájáruljon Magyarország társadalmi és gazdasági sikeréhez. A 2025. január elsején életbe lépett törvény megfelelő keretet nyújt ahhoz, hogy a HUN-REN a kihívásokra jobban reagáló, együttműködő, a teljesítményt szem előtt tartó, jól működő hálózattá alakuljon, amely biztosítja a tudományos kutatás szabadságát, a felfedező kutatások folytatásának lehetőségét, miközben multidiszciplináris válaszokat kínál a hazai és nemzetközi közösséget érintő komplex kérdésekre. A szervezetében korszerűsödő Magyar Kutatási Hálózatban dolgozók hosszú távú, következetes, értékkövető és teljesítményközpontú finanszírozási rendszerre, egymást erősítő struktúrára és működésre, versenyképes bérekre, valamint tervezhető kutatói életpályára számíthatnak.

Megosztás