Így működnek a kutak, amelyek több mint másfél millió ember tiszta ivóvízellátását biztosítják Budapest környékén

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével, de több HUN-REN-es intézet kutatóinak – köztük Czuppon György, a HUN-REN CSFK Földtani és Geokémiai Intézetének (FGI) főmunkatársának – közreműködésével készült multidiszciplináris összegzés elsődleges célja az volt, hogy ismereteket szerezzenek arról, hogy mennyi idő alatt jut el a Duna vize a nagy vízhozamot biztosító csáposkútig, valamint mennyi a háttérvíz – azaz a felszín alatti víz – a Duna vizéhez képest az ivóvíz, ipari vagy mezőgazdasági vízellátást biztosító termelő kútban.

A kutatók leszögezik, a folyóparti természetes szűrésnek nagyon fontos szerepe van a globális ivóvízellátásban. A parti szűrésnek nevezett természetes folyamat során a Duna vize a folyóparti rétegeken átszivárogva megtisztul, mielőtt elérné az ivóvízellátásra használt kutakat. A Journal of Hydrology folyóiratban megjelent kutatás szerint ez a természetes tisztulás a part menti kavicsos-sóderes rétegeken keresztül történik – egy olyan folyamat, amely azonban rendkívül sérülékeny a szennyezésekkel szemben. A rendszer hatékonyságát befolyásolhatják az árvizek vagy a folyó szennyeződései, ezért a kutatók a Szentendrei- és a Csepel-szigeten egy éven át rendszeresen mérték a kutak és a Duna vizének fizikai és kémiai jellemzőit.

A kutatók a vizsgálat során egyebek mellett megállapították, hogy a Duna vize 2-7 hét alatt ér el a kutakhoz, attól függően, milyen messze vannak a folyótól, és milyen a talaj felépítése. Viszont előfordul, hogy a folyamatok felgyorsulnak: az árvizek idején a folyóvíz ugyanis akár néhány nap alatt eljuthat a kutakig.

Ez a Duna már nem az, ami Bécsben folyik, de ezzel nincs semmi baj

A csapat húszévnyi adatsor elemzése alapján kimutatta, hogy Budapestnél a Duna izotópos összetétele kissé eltér a bécsi szakaszhoz képest — ez főként a helyi talajvíz-befolyásnak és kisebb mértékű párolgásnak köszönhető.

„A bécsi és a budapesti hidrogénizotóp-arány és az oxigénizotóp-arány értékei között szisztematikus eltérés van, azaz a budapesti Dunában több a nehezebb stabil izotóp, mint a bécsiben. Ennek alapján következtetünk arra, hogy amíg ideér a Duna, egyrészt kismértékű párolgáson mehetett keresztül, másrészt a két város közötti kisebb-nagyobb patakok, folyók, valamint a talajvíz hozzájárulása kissé eltolja az izotóp-összetételt. Hangsúlyozom, hogy ez önmagában se nem rossz, se nem jó az ivóvíz minősége szempontjából” – magyarázta Czuppon György.

Összeségében megállapítható, hogy az ilyen típusú kutatások létfontosságúak, hogy Budapest továbbra is biztonságos, természetes eredetű ivóvízzel láthassa el lakóit. A szakemberek azt is javasolják, hogy hasonló vizsgálatokat végezzenek el más kutak esetében is, különösen a legnagyobb vízhozamúaknál.

Az eredmények világszerte segíthetik azon városok munkáját, amelyek folyóparti szűréssel biztosítják ivóvíz-ellátásukat.