Kilenc fiatal HUN-REN-es kutató kapott Akadémiai Ifjúsági Díjat
Idén huszonöt – köztük több HUN-REN-es – fiatal kutató vehette át idén az Akadémiai Ifjúsági Díjat, a Magyar Tudományos Akadémia rangos elismerését.
A díjat minden évben olyan kutatók kapják, akik már eddigi pályájuk során is kiemelkedő egyéni teljesítményt nyújtottak a bölcsészet- és társadalomtudományok, az élettudományok vagy a matematikai és természettudományok területén.

Fotós: mta.hu/Szigeti Tamás
2025-ben összesen 101 pályázat érkezett az Akadémiai Ifjúsági Díjra, ezek közel kétharmada egyetemekről, egyharmada kutatóintézetekből, írja közleményében az Akadémia. A kitüntetett fiatal kutatók között több HUN-REN-es kutató is van.
A bölcsészet- és társadalomtudományok területén:
- Herke Boglárka Lucának, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet tudományos munkatársának Az egyedülálló anyák vélt jóléti érdemessége Magyarországon: intézményrendszer, kormányzati diskurzus és társadalmi attitűdök című pályamunkájáért;
- Mezei Kittinek, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet tudományos munkatársának A kiberbűnözés aktuális kihívásai a büntetőjogban című pályamunkájáért;
- Szabó Gergelynek, a Károli Gáspár Református Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi adjunktusának, a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársának A diaszporizáció jelenkori nyelvi vonatkozásai című pályamunkájáért.
Az élettudományok területén:
- Prokop Susanne Clarának, a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Molekuláris Neurobiológiai Labor tudományos munkatársának Nagyfelbontású mikroszkópos módszer fejlesztése pszichiátriai gyógyszerek célfehérjéinek láthatóvá tételére című pályamunkájáért.
A matematikai és természettudományok területén:
- Csikós Nándornak, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézet tudományos főmunkatársának Komplex geoinformatikai és statisztikai módszerek alkalmazása földterületek környezeti alapú értékelésében című pályamunkájáért;
- Könyves-Tóth Rékának, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet tudományos munkatársának A valaha látott legfényesebb csillagrobbanások titkai című pályamunkájáért;
- Pálinkás Andrásnak, a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont tudományos munkatársának Grafit és más van der Waals-kristályok atomi skálájú kísérleti vizsgálata a felületi szennyeződések és rétegrend szempontjából című pályamunkájáért;
- Szabó Lilinek, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézet tudományos munkatársának Gyógyszerhatóanyagok mobilitásának vizsgálata különböző környezeti viszonyok között című pályamunkájáért;
- Tóth László Mártonnak, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet tudományos munkatársának Mérhető kombinatorika és gráflimesz-elmélet című pályamunkájáért.