Elhunyt Lengyel Béla, a HUN-REN TTK AKI munkatársa

Lengyel Béla többgenerációs vegyész család tagja, így ő is ezt a pályát választotta. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát, ezután a Veszprémi Vegyipari Egyetem Fizikai-Kémiai Tanszékén kezdett dolgozni előbb Benedek Pál, majd Dévay József mellett elektrokémiai és korróziós témákban. A hatvanas évek eleje forradalmi időszaknak számít az elektrokémikusok számára, ekkor jelenik meg a ma már alapeszköznek számító potenciosztát, ekkor terjednek el az olyan klasszikus módszerek, mint például a ciklikus voltammetria.

Később csatlakozott a tanszéken belül a tanszék munkatársaiból megalakult akadémiai kutatócsoporthoz, amely a hetvenes évek végén költözött Budapestre, az újonnan alakult MTA Szervetlen Kémiai Kutatólaboratóriumhoz (a későbbi Anyag- és Környezetkémiai Intézethez), ami a HUN-REN TTK egyik elődintézete. Még Veszprémben védi meg kandidátusi értekezését, már Budapesten szerzi meg a tudományok doktora címet, ez utóbbit a váltóáram elektrokémiai hatásáról.

Az SzKKL-ben és az AKI-ban osztályvezetőként, később tudományos tanácsadóként, majd nyugdíjba vonulása után önkéntes munkatársként dolgozott, egészen az utolsó hónapokig. Számos témát vezetett ill. vett részt bennük, a korrózióvédelemtől a galvántechnikán keresztül a szennyvíztisztításig. Jelentős ipari megbízásokat is végzett, amelyek közül kiemelkedik az Ikarusz gyárral hosszan tartó együttműködés, ahol is Janászik Ferenc kollégájával együtt a bevonatrendszerek minősítését végezték – nem kerülhetett be festék az Ikaruszba az ő pozitív szakvéleményük nélkül. Az Elektrokémiai Munkabizottságnak,  magyarországi összes korróziós egyesületnek, szervezetnek aktívan tagja volt.

Rendkívüli diplomáciai érzékkel rendelkezett, így gyakran kérték fel problémás védéseknél bírálónak, bizottsági titkárnak vagy elnöknek. Mély tapasztalata, szakmai tudása, emberi bölcsessége, amire a legutóbbi időkig mindig számíthattunk, kimondhatatlanul fog hiányozni.

Emlékét megőrizzük.