Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársa által vezetett nemzetközi kutatócsoport mintegy kétszáz állatkerti emlősfaj daganatkockázatát vizsgálva hasonlította össze az egyes fajok rákos megbetegedésre való hajlamát. A vizsgálatok során a kutatók kimutatták, hogy míg a patás növényevők körében ritkán alakul ki daganatos megbetegedés, addig a ragadozó emlősök esetében nagyon gyakran fordul elő a rák. A kutatás jelentőségét fokozza, hogy az eredmények a későbbiekben az ember- vagy az állatgyógyászatban is felhasználhatók lesznek. A világviszonylatban elsőként elvégzett kutatás eredményeit bemutató publikációt a rangos Nature folyóirat közölte.
Ha daganatos megbetegedésekről beszélünk, szinte kizárólag az emberi rákra gondolunk. Ez természetesen érthető, ugyanakkor fontos tudni, hogy az állatok ugyanígy ki vannak téve e betegségnek. Ráadásul az emberi tevékenység – legfőképpen a környezetszennyezés – miatt az állatokat egyre erősebb rákkeltő hatások érik. Ennek ellenére nagyon keveset tudunk arról, hogy az állatok körében milyen gyakoriak a daganatos megbetegedések, és mely csoportok érzékenyebbek rá. Most a kutatók egy lépéssel közelebb kerültek e kérdés megválaszolásához, hiszen az első igazán átfogó tanulmányt közölték az állati daganatok kockázatának fajok közti változatosságáról.
„Eddig szinte semmit nem lehetett tudni az állatok körében előforduló rák kockázatairól és gyakoriságáról. A vadon élő daganatos állatok nagy valószínűséggel hamar elpusztulnak, az éhezés vagy a ragadozók áldozatául esnek, így élő állatok random mintázásával nem kapunk valós képet az állatok daganatainak gyakoriságáról – mondja Vincze Orsolya, az ÖK Vízi Ökológiai Intézetének munkatársa, a kutatás vezetője.
„Ezért mi a Species360 nemzetközi szervezet adatbázisa alapján az állatkerti állatok adatait vizsgáltuk. Ebben az adatbázisban fellelhetők az egyes állatok bonctani leletei is, megbízható információkat szolgáltatva a daganatos megbetegedésekről” – teszi hozzá.
E kutatásban összesen 191 emlősfaj több mint 110 ezer egyedéről gyűjtöttek adatokat, ennek alapján a vizsgált állatoknál megbecsülték a daganatok kialakulásának kockázatát. Az eredmények rávilágítottak arra, hogy az emlősfajok kitettsége e téren nagyon eltérő. Vannak fajok, amelyeknél rendkívül ritkán alakul ki a rák, másoknál az egyedek fele daganatos megbetegedésben pusztul el. A vizsgált fajok közül például a párosujjú patások, továbbá a Dél-Amerikában élő, kifejezetten nagy testű rágcsáló, a nagy mara is rendkívül rezisztensnek tűnik a daganatokkal szemben. Ezzel ellentétben a ragadozó emlősök – különösen az emlősállatokat fogyasztó ragadozók, mint például az oroszlánok, a pumák és a leopárdok – körében nagyon gyakori a rák. Továbbra is kérdéses, hogy a daganatok kialakulására való eltérő hajlam a genetikai háttér következménye-e, vagy esetleg a fajok eltérő életmódjával függ össze.
„Az alacsony rákkockázattal jellemezhető patások általában legelnek, a ragadozók viszont nyers hússal táplálkoznak. Bár elképzelhető, hogy a ragadozók magasabb daganatos kockázatát a húsfogyasztás magyarázza (például a rákkeltő szennyeződések feldúsulása, a rostmentes táplálkozás, esetleg a rákot okozó vírusok jelenléte révén), messzemenő következtetéseket nem lehet erre alapozni. Elképzelhető ugyanis, hogy az állatkertben élő ragadozó emlősök daganatos megbetegedésre való magas hajlama a mozgás hiányából vagy a fogsággal kapcsolatos más körülményből adódik” – hangsúlyozza a kutató.
A vizsgálat egy izgalmas evolúciós kérdést is taglal. A daganatok mutációs eredetű betegségek, és a mutációk általában sejtosztódáskor jönnek létre. Ebből kifolyólag a több sejtosztódást megélt nagyobb testű, illetve hosszabb életű állatoknál nagyobb daganatos kockázat várható. Az elméletet például a kutyák és az emberek körében több tanulmány bizonyítja, hiszen az ő esetükben a nagyobb testméret (magasság) nagyobb daganatos kockázattal társul. Ezek az összefüggések ugyanakkor a fajok között látszólag nem érvényesek, hiszen egy elefánt és egy egér hasonló valószínűséggel lesz rákos, pedig nagyságrendekkel eltérő az élettartamuk és a testméretük is.
Ezt az ellentmondást Peto-paradoxonnak is nevezik, amit a kutatóknak most először sikerült bizonyítaniuk. Ez azért is fontos, mert rámutat arra a tényre, hogy a hosszú élet és nagy testméret evolúciója természetes daganatokat kivédő molekuláris mechanizmusokkal társul. A nagy testű, hosszú életű állatok vizsgálata rávilágíthat olyan természetes daganatellenes mechanizmusokra is, amelyek a későbbiekben az ember- vagy az állatgyógyászatban is felhasználhatók lesznek. A kutatás következő fázisában a tanulmány szerzői igyekeznek választ adni arra a kérdésre is, hogy van-e eltérés a daganatok típusában a különböző fajok között.