Megnyílt Ottonie von Roeder mesterséges intelligenciát és művészetet összekapcsoló kiállítása az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI). A Robotiskola and Friends című kiállítás előzetes egyeztetés és időpontfoglalás után ingyenesen látogatható 2021. szeptember 30. és október 29. között. A program fő installációja – a robotot építő robot – egy olyan interdiszciplináris projekt eredménye, amely különböző, mesterséges intelligencián alapuló algoritmusok segítségével tud végrehajtani nagy fokú adaptivitást igénylő feladatokat is.

Az installáció művészeti koncepciója szerint egy robotkar egy másik robotkart épít, amely – miután megtanulta, hogyan kell viselkednie egy robotkarnak – újabb robotkart rak össze. A folyamatot összesen négy robotkar prezentálja, a munkát pedig valódi mesterséges intelligencia segíti. A Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium kutatói (Abai Kristóf és Beregi Richárd fejlesztőmérnökök, illetve közreműködőként Bocsi Kristóf, Csempesz János, Hajós Mátyás és Kemény Zsolt) gépi látással tanították meg a folyamatban részt vevő első robotkart a második gép összeszerelésére.
A kiállításon a fő installáción túl Ottonie von Roeder korábbi munkái is szerepelnek, többek között a Post-Labouratory című projektje, amelynek lényege, hogy a résztvevők a saját munkájuk automatizálása után új „életet” kezdhetnek.
A kiállítás zártkörű megnyitóünnepségét 2021. szeptember 29-én, 15 órakor tartották a SZTAKI-ban. A rendezvényen beszédet mondott Dr. Váncza József, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának vezetője, valamint Dr. Evelin Hust, a budapesti Goethe Intézet igazgatója.
A kiállítás látogatása előzetes egyeztetéshez és időpontfoglaláshoz kötött, amit a contact@sztaki.hu e-mail címen lehet megtenni. A bejáratnál védettségi igazolványt kér az intézet, amelynek területén kötelező a maszkviselés.
A kiállításról készült videó megtekinthető itt.
Fotók: Sebestyén László / SZTAKI