Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a humán tudományokkal foglalkozó kutatóhelyek értékelése

Kiemelt hírek

Június végén, a HUN-REN negyedik workshopján mutatják be annak a vizsgálatnak az első eredményeit, amelynek záró szakasza május 28-án kezdődött a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont (HUN-REN TK) tevékenységeinek áttekintésével. A helyszíni értékelések féléves folyamata a HUN-REN BTK, a NYTK és a KRTK felmérésével zárul.

Shape TK

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat 49 kutatóintézetének januárban kezdődött értékelése immár kétharmadánál tart: az év első két hónapjában az élettudományok (LIFE), majd tavasszal a matematikai és természettudományok (STEM) területén működő intézményekben tettek látogatást az elismert nemzetközi kutatókat is soraikban tudó bizottságok. Májusban és júniusban a Társadalomtudományi Kutatóközpont, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, valamint a Nyelvtudományi Kutatóközpont tevékenységének áttekintésével zárul a helyszíni értékelések folyamata.

A HUN-REN TK-nál május 28-án és 29-én zajlott találkozón elsőként Boda Zsolt főigazgató tartott átfogó prezentációt az intézmény működéséről, majd a kutatóközpont négy intézetének – Jogtudományi Intézet, Szociológiai Intézet, Politikatudományi Intézet és Kisebbségkutató Intézet – vezetői mutatták be tevékenységüket az intézetek profiljához igazodó értékelő bizottságnak, amely egyúttal megismerhette a központon belül működő Gyerekesély-kutató Csoport és a Számítógépes Társadalomtudományi Kutatócsoport feladatait, kutatási irányait. Ezután lehetőség nyílt a közvetlen eszmecserére, a felvetődött kérdések megválaszolására is. A látogatás végén a bizottsági tagok beszámoltak első benyomásaikról és legfontosabb ajánlásaikról. A kutatók és a kutatóhely-vezetők egyaránt pozitívan értékelték e folyamatot, és nyitottak a bizottság javaslataira.

Az értékelés első eredményeit a HUN-REN június 26-án megrendezendő IV. stratégiai workshopján mutatják be. A távlati cél a három tudományterület kutatóhelyeinek felmérésére épülő és e kutatóhelyekkel közösen megalkotandó új kutatási stratégia, amely lehetővé teszi, hogy a HUN-REN a kormányzat által meghirdetett Neumann János Program zászlóshajójává váljon.

A HUN-REN TK-t értékelő bizottság tagjai:

Prof. Alexander J.B. Zehnder, a szingapúri Nanjang Technológiai Egyetem (NTU) vendégprofesszora, a svájci ETH Zürich professor emeritusa, a HUN-REN Tanácsadó Testületének elnöke

Dr. Szabó István PhD, a HUN-REN Központ stratégiai és innovációs vezérigazgató-helyettese, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal korábbi tudományos és nemzetközi elnökhelyettese, a Magyar Közgazdasági Társaság Innovációs Szakosztályának alapítója

Dr. Aczél Petra egyetemi tanár, kommunikációkutató, retorikus, a Kutatási Kiválósági Tanács, az MTA Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályközi Állandó Bizottsága, valamint az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság tagja

Dr. Gósy Mária, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont emeritus fonetika- és pszicholingvisztika-professzora, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakmai Kollégium elnöke, a Nemzetközi Fonetikai Társaság korábbi elnöke

Prof. Joseph Liow (Joseph Chinyong Liow), a szingapúri Nanjang Technológiai Egyetem Bölcsészettudományi, Művészeti és Társadalomtudományi Kollégiumának dékánja

Sir Philip Campbell PhD, a Nature és a Springer Nature korábbi főszerkesztője, a HUN-REN Elnök Körének tagja, a Nemzetközi Tudományos Tanács tagja, a Cambridge-i Egyetem Clare Hall kollégiumának tiszteletbeli tagja, a Brit Birodalom lovagja (Egyesült Királyság)

Prof. Kian-Woon Kwok, a University of the Arts Singapore (UAS) alkancellárja, a szingapúri Nanjang Technológiai Egyetem (NTU) professor emeritusa

Chris Hann, a Kenti Egyetem, valamint a Martin Luther Egyetem és a Lipcsei Egyetem tiszteletbeli professzora, a Max Planck Institute for Social Anthropology egykori igazgatója, az Academia Europaea tagja

Professor Robert Kennedy, a Nanyang Business School üzleti menedzsment szakának egykori Goh Tjoei Kok professzora, a kanadai Ivey Business School korábbi dékánja

Roger Vergauwen, a Leuveni Egyetem Filozófiai Intézetének professor emeritusa, a Pittsburghi Egyetem (USA) korábbi vezető kutatója, jelenleg a belgiumi Nemzeti Logikai Kutatóközpont (NCNL-CNRL) elnöke.

Prof. Dr. Szalay Zsolt, a HUN-REN matematikai és természettudományi elnöki főtanácsadója, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetője, a BME Automated Drive Lab kutatócsoport alapítója és vezetője, az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium szakmai vezetője a BME-n, a ZalaZONE Autóipari Próbapálya korábbi kutatási és innovációs vezetője